Pesti Srácok

Salvini szerint az olasz jobbközép kormányzó pozícióba kerül Draghi miniszterelnökségével

Salvini szerint az olasz jobbközép kormányzó pozícióba kerül Draghi miniszterelnökségével

Matteo Salvini, az olasz jobbközép vezetője az új kormány minél gyorsabb munkába állását sürgette, hangsúlyozva, hogy a Liga és a Hajrá Olaszország párt kormányzó pozícióba kerül a közgazdász Mario Draghi vezette kormánnyal. Salvini a szokása szerint egy római utcán tartott rögtönzött sajtótájékoztatóján megerősítette, hogy a jobbközép koalícióhoz tartozó Liga és Hajrá Olaszország (FI) támogatja Mario Draghi kormányát, amelynek eskütétele a következő napokban várható.

– jelentette ki Salvini, aki azt is hangoztatta: nem követeltek miniszteri tárcákat, nem emeltek vétót Draghi semmilyen tervezett döntésével szemben.

PestiSracok facebook image

– jelentette ki. Hozzátette, hogy a korábbi miniszterelnök, Giuseppe Conte január 26-i lemondása óta áll az ország, miközben az olaszok "azonnali és gyakorlati" döntéseket várnak.

Elemzők rámutattak: Matteo Salvini az "intézményes" kijelentéseivel már a következő választásokra és az esetleges miniszterelnöki szerepére készül, jól tudva, hogy Mario Draghi kormánya valószínű egy évig fog tartani.

Matteo Salvini megjegyezte: tiszteletben tartja a Giorgia Meloni vezette jobboldali Olasz Testvérek (FdI) döntését, miszerint szövetségeseivel ellentétben nem támogatja Mario Draghit.

– kommentált Matteo Salvini. Giorgia Meloni pénteki televíziós interjújában úgy reagált, az FdI nem vonja kétségbe Mario Draghi tekintélyét és képességeit, de – mint fogalmazott – Olaszország az egyetlen demokrácia, amelyben a kormányzásra érdemesek nem szavazás útján kerülnek hatalomra, csupán azért, mivel a balközép fél a választásoktól – jelentette ki. Meloni feltette a kérdést: mi lesz akkor, amikor a leendő, egyszerre bal- és jobboldali Draghi-kormánynak a migrációról kell dönteni.

Sajtóértesülések szerint Mario Draghi akár már pénteken vagy szombaton megerősíti az államfőnek a kormányalakítási mandátum elfogadását. Ezt követően ismerteti a miniszterek névsorát: találgatások szerint a Draghi-kormány főbb gazdasági tárcáit szakértők foglalják el, de miniszteri tárca jut a pártoknak is, talán a politikai erők másodvonalbeli képviselőivel. A Liga esetében Matteo Salvini tanácsadójáról, a Liga mérsékelt szárnyát képviselő Giancarlo Giorgettiről lehet szó. Az Öt Csillag Mozgalom (M5S) a maga részéről nyilvánosságra hozta, hogy a környezetvédelmi átmenetért felelős "szuperminisztériumot" akarja megkapni, és a külügyi tárcára is pályázik. Az M5S csütörtökön rendezett internetes konzultációja szerint, amelyen kevesebb, mint hetvenötezren vettek részt, a voksolók majdnem hatvan százaléka igent mondott a Draghi-kormányra. Ezt követően az M5S mozgalmi szárnyát vezető Alessandro Di Battista kilépett a pártból.

A felmérések szerint az olaszok nyolcvanöt százaléka egyetért azzal, hogy Sergio Mattarella az egészségügyi-gazdasági vészhelyzetben Mario Draghira bízta a kormányalakítást. A pártok sorát továbbra is a Liga vezeti több, mint huszonhárom százalékkal, második a PD 20 százalékos támogatottsággal, harmadik az FdI 16 százalék felett, negyedik a tizenöt százalékra zuhant M5S. A Silvio Berlusconi vezette Hajrá Olaszország 8 százalék alatt áll.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA-ANSA/Orietta Scardino

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.