Pesti Srácok

Szarka Gábor Pikó bosszújáról: Kitüntetést köztörvényes bűnözőktől szokás visszavenni

null

Portálunk is beszámolt róla, hogy az 1950-es évek szellemiségét idéző politikai bosszúhadjáratok zajlanak Józsefvárosban. Kitűnő példa erre, hogy Pikó András visszavonná Szarka Gábor kitüntetését, amiért szerepet mert vállalni az SZFE modellváltásában. Az SZFE kancellára mindezt úgy kommentálta, hogy kitüntetést köztörvényes bűnözőktől szokás visszavenni. A modellváltással kapcsolatban pedig kifejtette, hogy az átalakulás egy rugalmasabb konstrukciót, jóval megemelt költségvetést, több lehetőséget, új campust, számos előnyt hozott és az egyetem vezetése sokkal gyorsabban, sokkal flottabbul tud megvalósulni, mint egy állami egyetemen, így fejleszteni is sokkal könnyebben tudnak, mint korábban- írja a Színház Online a kancellár indexes szereplését szemlézve.

A Freeszfe Egyesületről szólva úgy fogalmazott: az, aki tovább szeretné vinni a hallgatóit, mint mester, jobb körülmények között megteheti az SZFE-n. Szerinte nem ők „borítottak egyezséget”, ugyanakkor sok sikert kíván az újonnan megalakult egyesületnek és nem látja problémának azt, hogy kettészakadt az SZFE csapata.

– tette hozzá Szarka Gábor.

PestiSracok facebook image

Megmagyarázhatatlan gyűlölet

A portál cikkéből kiderül, hogy az elvi lehetősége sem volt meg az együttműködésnek vagy a párbeszédnek, pedig ezt fontosnak tartotta volna, szerinte teljesen értelmetlen, személytelen, blokádos konfliktus alakult ki. Amióta bejutottak és elkezdődött a megújulás, több személyes találkozó történt, de vannak tanárok, akik a mai napig nem reagáltak a megkeresésükre.

– mondta Szarka Gábor.

– érvelt a kancellár.

Nem érdemes szekértáborozni

Arról is beszélt, nem érdemes „szekértáborozni”, mert szó sincs ideológiai átalakulásról, hiszen Vidnyánszky Attila vagy Rátóti Zoltán nem politikusok vagy pártfunkcionáriusok. Úgy látja, az új oktatók érkezésével csak színesedhet a kép. Rossz precedensnek tartja, hogy Pikó András visszavenné tőle Józsefvárosi Becsületkeresztjét.

– fogalmazott Szarka Gábor.

Forrás: Színház Online; Fotó: PestiTV

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.