Pesti Srácok

Szembemennek Biden transzneműeknek kedvező rendeletével a tagállamok

Szembemennek Biden transzneműeknek kedvező rendeletével a tagállamok

Joe Biden, az Egyesült Államok elnöke az elsők között hozta meg az egyik, az LMBTQ-közösségnek kedvező rendeletet. Eszerint harcolni kell a nemi identitáson és a szexuális orientáción alapuló diszkrimináció ellen. Az amerikai iskolákban a gyerekeknek pedig nem kellene azon aggódniuk, hogy bemehetnek-e az általuk választott nemnek megfelelő mosdóba, öltözőbe, vagy hogy versenyezhetnek-e a választott nemüknek megfelelő sportágban. Bidennel ellentétben a tagállamok viszont megvédenék a női sportolókat, és nem engednék a transzneműeknek, hogy együtt versenyezzenek a cisznemű társaikkal, hiszen az utóbbiak emiatt komoly hátrányba kerülnek.

Az már régóta vita tárgyát képezi az Egyesült Államokban, hogy a transznemű sportolók együtt versenyezhetnek-e a cisznemű társaikkal. A lányok sportjában ugyanis a transznemű lányok, azaz a biológiailag fiúnak született versenyzők jelenléte hátrányba szorítja a cisznemű lányokat. Biden rendeletével nem is értettek egyet mindenhol. Montana államban az igazságügyi bizottság elfogadott egy törvénytervezetet a képviselőházban január végén, csupán néhány nappal azután, hogy Biden kiadta a visszás rendeletét. A montanai törvénytervezet azt a címet viseli, hogy Save Women's Sports Act, azaz mentsük meg a női sportokat, és azt mondja ki, hogy az iskolai sportolóknak a biológiai nemüknek megfelelő kategóriában kell versenyezniük.

Ha elfogadják törvénynek, akkor a HB 112-es számú tervezet július 1-től léphet érvénybe az amerikai államban. Hasonló törvénytervezetet mutattak be Kentucky-ban, Oklahomában, Észak-Dakotában és New Hampshire-ben is. Montanában a kezdeményezést többek között John Fuller képviselő támogatta, aki reményét fejezte ki, hogy minden állam követni fogja Montana példáját, de hozzátette, hogy tudja, hogy ez valószínűleg nem fog megtörténni.

PestiSracok facebook image

Profi sportolók is tiltakoznak

A transznemű és cisznemű sportolók közös versenyzése ellen már profi sportolók is felszólaltak. Doriane Lambelet Coleman korábbi atléta, Martina Navratilova teniszbajnok és Sanya Richards-Ross olimpiai bajnok atléta korábban egy közös véleménycikkben mondták el a véleményüket. Azt írták, hogy egyértelmű bizonyíték van arra, hogy a pubertáskortól kezdve minden sportágban (kivéve a vitorlázást, a lövészetet és a lovaglást) győzelmet aratnának a férfiak a még a legjobb női sportolók felett is. Szerintük, aki ezzel ellentétes dolgot állít, az a tudományt tagadja. A Journal of Applied Physiology egyik tanulmánya is arra jutott, hogy az átlagos nők 40 százalékkal kisebb felső testi, és 33 százalékkal kisebb alsó testi erővel rendelkeznek, mint a férfiak, mutat rá a Campus Reform cikke.

Megvédenék a kiskorúakat

Montanában egyébként egy másik törvénytervezetet is bemutattak januárban, ami a fiatalok egészségének a védelmére vonatkozik. Ez megtiltaná az egészségügyi szolgáltatóknak, hogy nemváltási beavatkozásokat írjanak fel vagy nyújtsanak kiskorúaknak. Ezt végül nem fogadták el Montanában, az előző kezdeményezéshez hasonlóan azonban más államokban is bemutattak erre vonatkozó törvénytervezetet – például Texasban és Utahban.

Forrás: v4na.com; Fotó: hitradio.hu

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.