Pesti Srácok

Szijjártó Péter: nem késhet tovább az albán EU-csatlakozási tárgyalások megkezdése

null

Szijjártó Péter ma a Nyugat-Balkán – ezen belül is Albánia – uniós integrációjáról, illetve a két nemzetet érintő gazdasági kapcsolatok mélyítéséről is egyeztetett albán kollégájával Tiranában. A megbeszélésen szóba került az Albániát egyre inkább súlytó migrációs nyomásról is.

– jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken, Tiranában, albán hivatali kollégájával közösen tartott sajtóértekezletén.

– mondta.

– hangsúlyozta.

– tette hozzá. A tárcavezető szerint az uniónak szorosan együtt kell működnie a térség országaival, különben a kontinenst megint elárasztják az illegális bevándorlók, de a migrációnak egészségügyi kockázata is van már a koronavírus-járvány miatt; ennek gyors terjedését idézhetik elő a kontrollálhatatlan hullámok.

– jegyezte meg. Szijjártó Péter beszámolt arról, hogy a Wizzair és az OTP után egy újabb magyar vállalat, a Gémtech hajt végre jelentős beruházást Albániában: 4,6 milliárd forint értékben egy tíz megawatt kapacitású napelemparkot épít.

– mondta.

– hangsúlyozta a miniszter. Olta Xhacka albán EU-ügyi és külügyminiszter köszönetet mondott Szijjártó Péternek azért, hogy Magyarország tavaly 260 ezer euró értékben segítséget nyújtott Albániának a 2019. novemberi földrengés okozta károk helyreállításához, ezen kívül azért az adományért – egészségügyi felszerelésekért –, amelyet a járvány elleni védekezéshez kapott. Egyúttal üdvözölte, hogy a két ország aznap oktatási megállapodást ír alá, amelynek keretében a magyar állam a 2021–2024 közötti időszakra évente húsz albán diáknak ösztöndíjat ad magyarországi felsőoktatási intézményekben való tanuláshoz.

Forrás: KKM – Sajtó Főosztály; Fotó: Szijjártó Péter/Facebook

PestiSracok facebook image