Pesti Srácok

Trump után a magyar és a lengyel kormány megbuktatására készülnek Soros „civiljei”

Trump után a magyar és a lengyel kormány megbuktatására készülnek Soros „civiljei”

A nyilvánosság a legjobb fegyver, le kell leplezni azokat a szervezeteket, amelyeket Soros György támogat. A Time amerikai magazin leírta azt az árnyékkampányt, amit Trump elnök megbuktatására pont ezek, a magukat civilnek mondó szervezetek végeztek, hajtottak végre. Ugyanúgy föl kell készülnünk arra, ahogy Trump elnökkel szemben bevetettek bizonyos eszközöket, úgy Magyarországon és Lengyelországban is be fogják vetni. A felkészülés és a nyilvánosság az a két erős fegyver, amivel leginkább tenni lehet ezen szervezetek és ármánykodásuk ellen– idézte Kiszelly Zoltánt a v4na.com hírportál.

A Nyílt Társadalom Alapítvány frissített adataiból kiderült, hogy a visegrádi országokban, köztük hazánkban is több százmillió forinttal támogatták többek között a migránsok betelepítéséért vagy éppen az LMBTQ-jogokért küzdő szervezeteket. Lengyelországban hat civil szervezetet finanszíroztak összesen 600 ezer dollárral, csak 2019-ben. Ez mostani árfolyammal számolva 178 millió forint. Ez a pénz migránsok jogi védelmére és integrációjára, politikai kampányra, a homoszexualitás elfogadásának segítésére vagy éppen médiatámogatásra ment el. Palóc André, a Századvég elemzője szerint ezekkel a támogatásokkal egyes országok belügyeibe is beavatkozik Soros György.

– mondta az elemző.

PestiSracok facebook image

Magyarországon is aktív a Soros-alapítvány

Magyarországon is aktív a Soros-alapítvány, amely több mint 137 millió forintot költött 2019-ben a számára kedves szervezetek támogatására. A Transparency International Magyarország két összegben összesen 31 112 dollárt, 9,2 millió forintot kapott korrupcióellenes feladatokra. A baloldali hírportált üzemeltető Direkt36 újságíró központ 47 430 dollárhoz, 14 millió forinthoz jutott Soros Györgytől. A magyar kormányt többször kritizáló Political Capital két összegben 201 189 dollárt kapott két évre, ami csaknem 60 millió forintot jelentett. A Soros alapítványa által létrehozott Eötvös Károly Intézet 25 ezer dollárt, 7,4 milliót kapott. Míg az Átlátszó.hu 80 ezer dollárral, 23,7 millió forinttal lett gazdagabb, amelyből az újságírói tevékenységet finanszírozhatták. Ezenkívül még két, LMBTQ-ügyekkel foglalkozó szervezet kapott 23 millió forintot.

Az európai választásokba is bele akarnak szólni

Kiszelly Zoltán politológus szerint Soros György az Egyesült Államok után az európai választásokba is bele akar szólni.

– részletezte Kiszelly.

Soros-szervezetek jelentenek hazánkról

A szakértők rámutatnak, hogy az egyes civil szervezetek támogatásának komoly uniós vonatkozásai is vannak.Ezek a szervezetek a forrásai az Európai Bizottság által készített Magyarországot elmarasztaló jelentéseknek. A tavaly szeptemberi jogállamisági és migrációról szóló jelentések az európai bürokraták azoknak a szervezeteknek a korábban elkészült jelentéseiből, riportjaiból, véleményéből táplálkoznak, amelyeket a nyílt társadalom hálózata finanszíroz.

– magyarázta Kovács Attila, az Alapjogokért Központ projektvezetője.

A nyilvánosság a legjobb fegyver

A szakértők szinte mindegyike egyetért azzal, hogy a spekuláns törekvései ellen is van megfelelő védekezés.

– mondta Kiszelly.

Soros György és a támogatott civil szervezetek egyszerre több országban is próbálnak befolyást szerezni. Németországban például az örökkötvényt próbálják elfogadtatni a gazdasági károk enyhítésére, csakhogy azzal az ország örökre eladósítaná magát, többek között Soros Györgynek és a hozzá hasonló spekulánsoknak.

Forrás: V4 Agency; Fotó:MTI/EPA pool/Olivier Hoslet

Ajánljuk még

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat 2025 május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."