Pesti Srácok

Věra Jourová megint a magyar demokrácia és jogállamiság miatt aggódik

Věra Jourová megint a magyar demokrácia és jogállamiság miatt aggódik

Számomra a magyarországi helyzet a legaggasztóbb. Ezt már sokszor elmondtam diplomatikus, és kevésbé diplomatikus nyelven. Továbbra is úgy vélem, hogy az egy beteg demokrácia – hangzott el a cseh politikusasszony szájából egy videokonferencián. Jourová megint elővette a demokrácia-sémát, amely szerinte nem létezik független igazságszolgáltatás, valamint szabad és tisztességes választások nélkül.

Jourová közölte az is, hogy az Európai Bizottság mélyrehatóan akarja tanulmányozni az itthoni jogállamiságot, és nem csupán egy-egy aggályosnak tartott törvényt fog elemezni, majd hozzátette:

Jourová szerint az uniós források kifizetését a már hatályos, jogállami normákhoz fogják kötni, ahogy ezt az eljárást az EU Bírósága jóváhagyja. Az EB alelnöke már tavaly ősszel a Der Spiegel című napilapnak adott interjújában betegnek nevezte a magyar demokráciát. Ezután Orbán Viktor levélben fordult Ursula von der Leyenhez, hogy váltsák le Jourovát. Kérését az Európa Bizottság elnöke elutasította. Kovács Zoltán, nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár a Twitter-oldalán a következőkkel kommentálta Jourová megjegyzését:

PestiSracok facebook image

Forrás: HVG; Fotó: MTI/EPA/Laurent Dubrule

Ajánljuk még

Bűnismétlésbe bukhat bele a Fortress-es álbróker – Ezúttal saját ügyvédjét és a Duna Plaza eladóit húzta le

Exkluzív 2023 október 19.
Újabb károsultak tettek feljelentést a hírhedt Fortress-es Sz. Zsolt ellen (korábbi nevén F.-Sz. Zsolt), aki 2012 és 2014 között a vád szerint tízmilliárd forinttal károsított meg több mint kétezer embert. Bár jogi játszmák által akár még 20 évig elhúzódhat évek óta tartó büntetőpere, most mégis visszakerülhet a rácsok mögé, annak ellenére, hogy már leülte előzetesben a törvény által meghatározott felső határt, a három évet. Azok a károsultak, akik a PestiSrácok.hu-nál jelentkeztek és büntetőfeljelentést is tettek a rendőrségen, egytől egyig új átvertek: mindegyiküket az idei évben rövidítette meg a férfi több millióval. Ezt pedig úgy hívják: bűnismétlés, ami a kényszerintézkedések elrendelésének egyik különös feltétele.