Pesti Srácok

Vírusölő üléshuzatot és maszkot hoztak létre a franciák

null

A baktériumokat a szövetből 99,9 százalékban megsemmisíteni képes technológiát fejlesztett ki egy francia vállalat. A koronavírus ellen is hatékony huzatot a párizsi és a lyoni tömegközlekedési járműveken tesztelik – írta kedden a Le Figaro című francia napilap. Emellett francia vállatok számos szabadalmat jegyeztettek be a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban. Vírusölő maszkból már több is forgalomba került: az egyszer használatos, eldobható változatot a Bioserenity vállalkozás több kutatóintézettel együtt fejlesztette ki, és keddtől áll az egészségügyi dolgozók rendelkezésére.

Az újság emlékeztetett arra, hogy sokan a tömegközlekedési eszközöket tekintik a fertőzés legfőbb helyszínének, ezért a tömegközlekedési vállalatok minden eszközzel (járatsűrítéssel, fertőtlenítéssel) próbálják szavatolni a higiéniát az utasok számára. Lyonban és a Párizs körüli Ile-de-France régióban például egy olyan huzatot tesztelnek jelenleg az üléseken, amely 99,9 százalékosan megsemmisíti a baktériumokat és vírusokat, beleértve a koronavírust is. Legalább is ezt állítja a Trajet-Aude elnevezésű vállalkozás, amely az antibakteriális szövetet kifejlesztette.

– mondta a közép-franciaországi Lyon közelében található Caluire-et-Cuire településen működő cég képviselője a Le Figarónak. Ehhez a szövetet titán-dioxidba mártják, az érc pedig a napfény vagy művilágítás hatására aktiválódik és megsemmisíti a szövetre kerülő molekulákat.A folyamat neve fotokatalízis, amelynek hatása a szennyeződésgátlás és antibakteriális tulajdonság elérése, azaz az öntisztítás.

PestiSracok facebook image

– hangsúlyozta a cég képviselője. A Le Figaro emlékeztetett arra, hogy a koronavírus-járvány kezdetén sokan tartottak attól, hogy különböző anyagú felületek érintésével is fertőzhet a vírus, és bár azóta ezt a lehetőséget több tanulmány is cáfolta, a tömegközlekedésen utazón továbbra is félnek.

Vírusölő maszkot is kifejlesztettek

A FranceInfo hírrádió szerint francia vállatok számos szabadalmat jegyeztettek be a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban. Vírusölő maszkból már több is forgalomba került: az egyszer használatos, eldobható változatot a Bioserenity vállalkozás több kutatóintézettel együtt fejlesztette ki, és keddtől áll az egészségügyi dolgozók rendelkezésére. Egy másik, a Viral Stop elnevezésű vírusölő anyaggal bevont, mosható maszk a gyártó szerint fél órán belül elpusztítja az anyagra kerülő vírusokat. A gyógyszertárakban már kapható maszkot a Proneem biotechnológiai vállalat fejlesztette ki néhány hónap alatt, a technológiai fejlesztés mintegy egymillió euróba került, a cég éves forgalmának negyedét fordította rá.

– mondta Nathalie Hagege cégvezető a rádióban. A maszkot három-négy hónapig lehet hordani, és hetente egyszer kell mosni. A decemberben forgalomba hozott termék egyik legfőbb vásárlója a francia sportvilág és az olimpiai bizottság. Népszerűek a vírusölő orrspray-k is, amelyekből többfélét is forgalomba hoztak az elmúlt hónapokban, de a fogyasztóvédelmi szervezetek arra figyelmeztetnek, hogy nem mindegyik egyformán hatékony.

– mondta Rémy Reuss fogyasztóvédelmi szakember.

Forrás: MTI, Youtube, kiemelt kép: Youtube

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.