Pesti Srácok

A járvány elleni védekezés és a reálgazdaság erősítése határozza meg a költségvetés karakterét

A járvány elleni védekezés és a reálgazdaság erősítése határozza meg a költségvetés karakterét

A koronavírus-világjárvány gyökeresen átalakított minden előzetes tervet 2020-ra, így az államháztartás gazdálkodását is, a 2021. évi költségvetés karakterét a járvány elleni védekezés és a reálgazdaság erősítése határozza meg, és bár remélhetőleg jövőre már magunk mögött tudhatjuk a vírus okozta egészségügyi problémákat, a szükséges gazdasági intézkedések még biztosan meghatározzák a 2022. évi reálgazdasági és költségvetési folyamatokat is – mondta a Magyar Nemzetnek adott interjúban Banai Péter Benő. A Pénzügyminisztérium államháztartásért felelős államtitkára hangsúlyozta: a kormány legfőbb célja az élet védelme és a gazdaság működőképességének megőrzése.

A tavalyi GDP-arányos deficit az államtitkár szerint a korábban várt 9 százalékkal szemben közelebb lesz a 8 százalékhoz, mivel a GDP 2020-as csökkenése is elmaradt a tavaly év végén feltételezettől.

– mondta. Hozzátette: bár tavaly a világjárvány "mindent felrúgott", soha nem látott tartalékok álltak rendelkezésre a költségvetésben, amelyből azonnal át lehetett csoportosítani jelentősebb összegeket. Mintegy 300 milliárd forintot tudtak azonnal felhasználni a járvány miatti legsürgősebb intézkedésekre – emlékeztetett. Banai Péter Benő elmondta: a pandémia tavaly márciusi kitörése óta 2020-ban több mint ezermilliárd forintot költöttek járványügyi védekezésre, a gazdaság védelmére fordított összeg pedig a négyezermilliárd forintot is meghaladja. Hozzátette, hogy az idei kiadások is jelentősek lesznek. Kitért arra, hogy a 2021. évi büdzsé karakterét a járvány elleni védekezés és a reálgazdaság erősítése határozza meg, az elmúlt időszak tapasztalatai és a gazdaság újraindításának célja miatt ugyanakkor célszerű a módosítás, amelyre a mostani tavaszi parlamenti időszakban kerülhet sor.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott. A jövő évi költségvetést érintő kérdésre elmondta, hogy a pandémia kapcsán szükségessé vált gazdasági intézkedések még biztosan meghatározzák 2022-es folyamatokat is. Példaként említette, hogy a gazdaság-újraindítási akcióterv egyik intézkedése – a 25 év alatti fiatalok személyi jövedelemadó mentessége – például jövő januártól lép hatályba, valamint ekkortól nő újra az orvosok bére és a nyugdíjasok 13. havi nyugdíjának visszaépítése is folytatódik.

– mondta az államtitkár.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.