Pesti Srácok

A lengyel kormánypárt is érdekelt az EP konzervatív frakciójának bővítésében

A lengyel kormánypárt is érdekelt az EP konzervatív frakciójának bővítésében

A lengyel kormánykoalíciót vezető Jog és Igazságosság (PiS) párt érdekelt az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) európai parlamenti frakciójának bővítésében, melynek maga is tagja – közölte kedden Beata Mazurek lengyel EP-képviselő (képünkön) a Fidesz Európai Néppártból való kilépése kapcsán. A Jog és Igazságosság ECR-küldöttségének vezetője kedden képviselőtársaival együtt Varsóban a lengyel kormánypárt elnökével, Jaroslaw Kaczynskivel, valamint a PiS alsóházi frakciójának elnökével, Ryszard Terleckivel tárgyalt.

Mazurek a PAP hírügynökséggel közölte, a találkozó kizárólag arról a helyzetről szólt, amely azután keletkezett, hogy a Fidesz kilépett az Európai Néppártból, és az egyeztetésen a lehetséges forgatókönyveket vitatták meg. Beszéltünk az ECR bővítésének előnyeiről, de a végső döntést arról, hogy milyen irányt veszünk és kivel együtt (...), a PiS hamarosan összeülő politikai bizottsága hozza meg – mondta Mazurek. Hozzáfűzte: nem titok, hogy az ügyben egyeztetések zajlanak.

– közölte a politikus. Olasz sajtóhírek szerint Salvini közös képviselőcsoportot szeretne létrehozni az EP-ben a magyar és a lengyel párttal is. A Liga jelenleg a 2019-ben alakult Identitás és Demokrácia pártcsalád tagja, amelyhez többek között a Marine Le Pen vezette francia Nemzeti Tömörülés (RN) is tartozik. Készen áll az együttműködésre a Giorgia Meloni vezette Olasz Testvérek (FdI) is, mely az ECR-hez tartozik. A Fidesz EP-képviselői március 3-án jelentették be, hogy kilépnek az Európai Néppárt EP-képviselőcsoportjából azután, hogy a néppárti frakció elfogadta az alapszabály módosítását. A Fidesz március 18-án döntött amellett, hogy elhagyja a pártcsaládot is.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.