Pesti Srácok

A lengyelek is osztják a magyarok szabadságszeretetét

A lengyelek is osztják a magyarok szabadságszeretetét
Lengyel-magyar barátság (fotó: Horváth Péter Gyula / PestiSrácok.hu)

A lengyelek is osztják a magyarok szabadságszeretetét, a két nemzet ma is támogatja egymást, gondoskodva az egész közép-európai régió fejlődéséről és biztonságáról – jelentette ki Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő a hétfői magyar nemzeti ünnep alkalmából közzétett videoüzenetében.

Morawiecki – a Facebookon közzétett, részben magyarul mondott beszédét a Hajrá Magyarország, hajrá magyarok jelszóval zárta. Idézte Petőfi Sándor Szabadság, szerelem! című versét is lengyel fordításban. A lengyelek, a magyarokhoz hasonlóan, kénytelenek voltak harcolni szuverenitásukért, ezért ismerik a március 15-ei magyar ünnep szimbolikáját – húzta alá a kormányfő.

– fogalmazott. A lengyelek osztották a magyarok szabadságvágyát, kifejezték ezt akkor is, amikor Bem József tábornokkal az élén részt vettek a magyar szabadságharcban – idézte fel. A lengyeleket és a magyarokat több száz éves barátság és testvériség köti össze, a két nemzet bebizonyította, hogy képes harcolni a szabadságért, és ebben a harcban egymást támogatták – emelte ki. Ma, bár már nincs szükség fegyveres harcra, továbbá is támogatjuk egymást és egymás szövetségesei vagyunk, közösen gondoskodunk nemcsak polgárainak jólétéről, hanem az egész régió fejlődéséről és biztonságáról – hangsúlyozta. Azt kívánta a magyaroknak, hogy Petőfi Sándorhoz hasonlóan tudják kamatoztatni a tehetségüket és képességeiket azon értékek szolgálatában, amelyekben hisznek, hogy legyenek büszkék történelmükre, kultúrájukra, nyelvükre. Ápoljátok a bennetek mélyen gyökerező szabadságvágyat. Azt a vágyat, amely – mint többször megmutattátok – jobbá változtathatja a világot – jelentette ki a lengyel miniszterelnök.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Bűnismétlésbe bukhat bele a Fortress-es álbróker – Ezúttal saját ügyvédjét és a Duna Plaza eladóit húzta le

Exkluzív 2023 október 19.
Újabb károsultak tettek feljelentést a hírhedt Fortress-es Sz. Zsolt ellen (korábbi nevén F.-Sz. Zsolt), aki 2012 és 2014 között a vád szerint tízmilliárd forinttal károsított meg több mint kétezer embert. Bár jogi játszmák által akár még 20 évig elhúzódhat évek óta tartó büntetőpere, most mégis visszakerülhet a rácsok mögé, annak ellenére, hogy már leülte előzetesben a törvény által meghatározott felső határt, a három évet. Azok a károsultak, akik a PestiSrácok.hu-nál jelentkeztek és büntetőfeljelentést is tettek a rendőrségen, egytől egyig új átvertek: mindegyiküket az idei évben rövidítette meg a férfi több millióval. Ezt pedig úgy hívják: bűnismétlés, ami a kényszerintézkedések elrendelésének egyik különös feltétele.