Pesti Srácok

A szakértők teljes lezárást javasolnak a húsvéti időszakra Szlovéniában

A szakértők teljes lezárást javasolnak a húsvéti időszakra Szlovéniában

A szlovén kormány koronavírus-járvánnyal foglalkozó szakcsoportja teljes lezárást javasolt a kormánynak a húsvéti időszakra – közölte Mateja Logar járványügyi szakember, a szakcsoport vezetője.

Borut Pahor szlovén államfő vasárnap délelőttre hívta össze a politikai pártok vezetőit, a kormány és az említett szakcsoport tagjait, hogy megvitassák, milyen intézkedéseket hozzon Ljubljana az április 1-jétől 11-ig tartó periódusra. A kabinetnek még a nap folyamán döntést kell hoznia az ügyben. Janez Poklukar egészségügyi miniszter a tanácskozást követően a sajtónak úgy nyilatkozott: fellendülőben van a járvány terjedése. Amennyiben nem hoznak új, szigorúbb intézkedéseket, további 500 ember halhat meg a koronavírus szövődményeiben június végéig – hangsúlyozta.

A szakcsoport javaslatával egyetért Janez Janša kormányfő is. Mint mondta, a vakcinák egy hónap késéssel érkeznek az országba az eredeti, megbeszélt ütemterv helyett, így nem tudják a nyár végéig beoltani a lakosság többségét. Hozzátette: májusban érkezhet egy nagyobb oltóanyag-szállítmány, ekkor a korlátozások egy részét ismét feloldhatják. A kormány szerinte tisztában van azzal, hogy a lezárások jelentős pénzügyi és szociális következményekkel járnak, valamint azzal is, hogy csak abban az esetben lesznek hatékonyak, ha mindenki betartja azokat.

A javaslat szerint a 11 napra szóló teljes lezárás időszakában csak húsvét vasárnapjára tennének kedvezményeket. Ekkor feloldanák a lakhelyelhagyási tilalmat, és engedélyeznék a családi összejöveteleket legfeljebb öt felnőtt főig, a hozzájuk tartozó gyerekekkel. A lakhelyelhagyási tilalom mellett az iskolák ismét online oktatásra állnának át. Korlátoznák a tömegközlekedést is, és hétvégi, ünnepnapi menetrendet vezetnének be. A legtöbb üzletnek be kellene zárnia, a vállalatoknak és az intézményeknek pedig távmunkára kell átállniuk.

PestiSracok facebook image

Szlovéniában vasárnapra 640-nel, több mint 210 ezerre nőtt a regisztrált fertőzöttek száma. Az elmúlt egy napban hét beteg hunyt el, amivel a járvány halálos áldozatainak száma 4018-ra emelkedett. A koronavírusos betegek közül 499-en vannak kórházban, 106-an intenzív osztályon.

Horvátországban az elmúlt napon 1321 új fertőzöttet azonosítottak. A járvány kezdete óta számuk elérte a 267 222-t. Az elmúlt 24 órában 21-en haltak bele a fertőzés okozta Covid-19-betegség szövődményeibe, a halottak száma ezzel 5893-ra emelkedett. Kórházban 1201 beteget ápolnak, közülük 121-en vannak lélegeztetőgépen. Az Európában engedélyezett három oltóanyagból eddig közel félmillió ampulla érkezett az országba, amiből 348 648-at használtak fel; 266 900-an kapták meg az első dózist, 81 748-an pedig már a másodikat is.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Antonio Bat

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.