Pesti Srácok

A vakcinák kapcsán régóta várt hírről számolt be a magyar kutató

null

A koronavírus-járvány jelenlegi szakaszában alighanem a vakcinák körül forog a világ közvéleménye, de az átoltottság, a beszerzési nehézségek és az oltási hajlandóság mellett legalább ugyanolyan, ha nem fontosabb kérdés volt, hogy akik beoltottakként fertőződnek meg képesek-e továbbadni másnak a vírust. Kemenesi Gábor magyar kutató áttörő jelentőségű fejleményről számolt be – írja az index.hu.

A Pécsi Tudományegyetem virológusa a szerdai Vakcina Híradó című Youtube-videójában számolt be a közvéleményt foglalkoztató kérdést eldönteni képes kutatásról.

A medrxiv.org orvostudományi portálon megjelent izraeli tanulmányból idézett (ebben az országban a legmagasabb az átoltottsági szint a világon), mely azt vizsgálta, hogy milyen hatással van a társadalom többi csoportjára, elsősorban a fiatalokra a 19–50 közöttiek átoltottsága. A kérdést úgy is fel lehet tenni: megvédik-e a fertőzéstől a 19–50 év közöttiek a 19 év alattiakat, ha be vannak oltva. A válasz úgy tűnik: igen - írja a portál. A tanulmányból kiderül: ahogy a 19–50 év közöttiek körében nőtt az átoltottság, úgy csökkent ezzel párhuzamosan az esetszám a 18 év alattiak között. De nem csak közöttük. A kutatást január 16-tól március 20-ig végezték a szakemberek, és az eredmény azt mutatja, hogy az átoltottsági szint emelkedésével minden korosztályban meredeken zuhant az új fertőzéses esetek száma.

Kemenesi Gábor egy másik vizsgálatot is említett, amelyről már korábban posztolt: 2500-4000 fős mintán, folyamatos teszteléssel vizsgálták a Pfizer- és Moderna-vakcinákkal beoltott embereket az USA-ban 2020 decembere és idén március között - idézi fel a portál. A cél ugyanaz volt, mint Izraelben: kideríteni a tünetmentes fertőződés kockázatát. Azt találták, hogy az első oltás után 14 nappal a beoltottak 80 százaléka védett lett a tünetmentes fertőzéssel szemben is, a második dózis után pedig már a 90 százalékuk szerzett ugyanilyen védettséget.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott a kutató, s hozzátette, a vírus ugyan ettől még megmaradhat közöttünk, de tizedakkora mértékben, mint korábban - zárul az index cikke.

Forrás: index.hu; Fotó: MTI/EPA-KEYSTONE/Laurent Gillieron

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.