Pesti Srácok

A Wizz Airnél abban reménykednek, hogy a pandémia után hamar visszatér az emberek utazási kedve

null

A Wizz Air vezérigazgatója, Váradi József szerint a koronavírus okozta leállás után az emberek megint szeretnének utazni. Elmondása alapján a légiközlekedési iparág 2024–25-re érheti el a két évvel ezelőtti szintet, de a szakemberek abban bíznak, hogy a jövő év már konszolidáltabb lesz az ideinél.

A koronavírus-járvány tavaly márciusi kitörése óta a Wizz Air rengeteg veszteséget könyvelhetett el, de a piaci szereplők már azon gondolkoznak, hogyan tudnak kilábalni a válságból, ha vége lesz a lezárásoknak, korlátozásoknak.

– mondta. A válság hozta változásokról szólva Váradi József kitért arra: a járvány kitörése előtt biztos volt benne, hogy a Wizz soha nem fog cargózni és Amerikába repülni, ehhez képest tavaly március-áprilisban csak cargóztak és Amerikába repültek. A jelzett periódusban a cég százharminc cargójáratot indított Magyarország és Kína között, illetve egész Kelet-Európának ők szállították a maszkokat és a lélegeztetőgépeket, és jelentős szerepet játszottak az Egyesült Államokban rekedt magyarok repatriálásában. A közeljövő nagy lehetőségéről, a brassói reptérnek a megnyitásáról kijelentette: a Wizz az első odarepülők között lesz, csak készüljön el végre a légikikötő.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott a vezérigazgató.

Forrás: MTI

Ajánljuk még