Pesti Srácok

Az Európai Bizottság szigorította a vakcinák kivitelének ellenőrzését

Az Európai Bizottság szigorította a vakcinák kivitelének ellenőrzését

Az Európai Bizottság szerdán bejelentette, hogy új kritériumokat vezet be a koronavírus elleni oltóanyagok unión kívüli exportjára vonatkozóan, így kívánja fokozni a vakcinák kivitelének átláthatóságát. A testület úgy döntött: egyértelműbb jogot biztosít arra, hogy engedélyhez lehessen kötni a vakcinák szállítását olyan országokba, ahol már eleve magas a beoltottsági arány, vagy olyanokba, amelyek maguk nem exportálnak oltóanyagkészleteikből.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a bejelentéssel kapcsolatban úgy nyilatkozott, az EU büszke arra, hogy olyan vakcinagyártóknak ad otthont, amelyek nemcsak az uniós polgároknak szállítanak, hanem a világ más részeit is ellátják oltóanyaggal. Felhívta azonban a figyelmet, hogy több tagállamban nagyon súlyos a járványhelyzet, és nem mindegyik vállalat tesz eleget a szerződésében foglalt kötelezettségeinek. Mint mondta, ezért is szükséges az uniós ideiglenes exportellenőrzési mechanizmusba beépíteni a kölcsönösség és az arányosság elvét.

– hangsúlyozta a brüsszeli testület vezetője. A határozat értelmében az EU megvizsgálja, hogy a célország korlátozza-e jogszabály útján vagy más módon saját vakcinakészletének kivitelét, illetve, hogy a rendeltetési országban jobb vagy rosszabb körülmények állnak-e fenn, mint az EU-ban, különös tekintettel az átoltottságra és a vakcinákhoz való hozzáférésre. Az EU az új, szigorított mechanizmust ki fogja terjeszteni olyan országokra is, amelyekre eddig ezek a szabályok nem vonatkoztak, például Svájcra, Izraelre és Norvégiára, így az ezen országokba irányuló exportot a jövőben engedélyhez kötik.

PestiSracok facebook image

Az Európai Bizottság január végén vezette be az ideiglenes érvényű exportellenőrzési mechanizmust, amely az oltóanyag-kivitelt engedélyekhez köti, és megköveteli az unióval szerződést kötött vakcinagyártó vállalatoktól, hogy előre értesítsék a tagállami hatóságokat a legyártott vakcinák kivitelének szándékáról. A testület március elején úgy döntött, hogy június végéig meghosszabbítja a mechanizmust, arra hivatkozva, hogy egyes oltóanyag-szállítmányok még mindig késedelmesen érkeznek az Európai Unióba.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Olivier Hoslet

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.