Pesti Srácok

Büntetőjogi felelősség is terhelheti az erdőkertesi baloldali háziorvost, aki nem hajlandó a betegeit beoltani

null

Büntetőjogi felelősség is terhelheti a koronavírus elleni oltás beadását megtagadó erdőkertesi háziorvost – mondta Futó Barnabás ügyvéd csütörtökön, a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Az ügyvéd hangsúlyozta, hogy megítélése szerint a háziorvos tette kimerítheti a szándékos veszélyeztetést. Az ügyvéd jelezte: a büntető törvénykönyv azt mondja ki, hogy aki foglalkozási szabály megszegésével mások életét, testi épségét vagy egészségét gondatlanul közvetlen veszélynek teszi ki, az gondatlan veszélyeztetést követ el. Szerinte ugyanakkor a háziorvos tette inkább a szándékos veszélyeztetést merítheti ki, így súlyosabb lehet a büntetési tétel is.

– jelezte. Futó Barnabás szerint ebben az esetben nem szükséges feljelentést tenni, hiszen hivatalból is indíthat eljárást a nyomozóhatóság.

PestiSracok facebook image

Kérdésre kitért arra is: ha egy politikus azt mondja, hogy "a kormány mutyivakcinákkal akar oltatni", az rémhírterjesztésnek minősülhet, ami hivatalból üldözendő. Úgy vélekedett, hogy a közszereplők sem mondhatnak bármit következmények nélkül.

A Pest Megyei Kormányhivatal kedden azt közölte, hogy egymillió forintos egészségügyi bírságot szab ki a koronavírus elleni oltás beadását megtagadó erdőkertesi háziorvos praxisára. A bírságot azzal indokolták, hogy az erdőkertesi háziorvos oltásmegtagadása ellentmond az orvosszakmai, etikai és a jogi előírásoknak is.

Forrás: MTI; Fotó: lehetmas.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.