Pesti Srácok

Debrecen a közép-európai régió egyik legsikeresebb városa lehet a polgármester szerint

null

A következő évtizedben akár ötven-hatvan százalékos gazdasági növekedést is el tud képzelni Debrecenben Papp László polgármester, aki arra számít, hogy a város oktatási, kulturális téren is tovább erősödik majd. Debrecen polgármestere a Magyar Nemzet hétfői számában megjelent interjúban elmondta, hogy 2014-ben az ország egyik legjobban fejlődő városát vette át. A 2014 és 2019 közötti időszak sikerei közé sorolta, hogy több mint kétmilliárd eurónyi működő tőke érkezett Debrecenbe, és hatezernél is több munkahely jött létre.

A 2019 és 2024 közötti ciklusban a városépítés lesz a fókuszban, amihez a korábbi öt év gazdaságfejlesztése adja az alapot – mondta. Hozzátette: ezt egészítette ki a Modern városok program, amelyben a város forrást kapott egyebek közt a repülőtér és a strandfürdő fejlesztésére, a nemzetközi iskola megépítésére, az egyetem innovációs központjának kialakítására, a Csokonai Nemzeti Színház felújítására; utóbbi két fejlesztés még folyamatban van. A városvezető szerint ha a 2030-ig szóló városstratégia elemeit végrehajtják, akkor Debrecen a közép-európai régió egyik legsikeresebb városa lehet. A polgármester a következő évtizedben akár ötven-hatvan százalékos gazdasági növekedést is el tud képzelni, és emellett a város oktatási, kulturális téren is tovább erősödik majd.

Papp László a sikeres városfejlesztés érdekében fontosnak tartja a folyamatos párbeszédet az ellenzékkel, valamint azt, hogy nyitottak legyenek az emberek véleményére, javaslataira is. A polgármester a Magyar Nemzetnek beszélt arról is, hogy a járvány miatt tavaly Debrecenben is jelentős bevételkiesések voltak, öt és fél milliárd forintos éven belüli korrekciót kellett végrehajtani a költségvetésben, továbbá 1,4 milliárd forint hitelt vett fel a város azért, hogy a fejlesztéseket ne kelljen elhalasztani.

Forrás: Magyar Nemzet, MTI, Fotó: Facebook

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.