Pesti Srácok

Egy amerikai főiskolán nembináris identitásúként mutatják be Jézust

null

Az amerikai Swarthmore főiskolán „Radikális Jézus” néven fut egy kurzus, amit a vallástudománnyal foglalkozó professzor a saját könyve alapján tanít, és a diákok többek között azt tudhatják meg, hogy Jézus nembináris, animista politikai forradalmár volt.

A kurzus leírása szerint Jézust animistaként mutatja be a professzor, Mark Wallace – az animizmus az a hit, miszerint minden tárgy, dolog és természeti jelenség lélekkel bír. Mindemellett Jézust politikai forradalmárként, a nemiség szempontjából pedig nembinárisként jellemzi, azaz az oktató szerint Jézus nem azonosította magát se nőként, se férfiként – olvasható a Mandineren. Az ügyben a Campus Reform megkereste a professzort, aki elmondta, hogy szerinte a nemiség, azaz a gender fluid, vagy társadalmilag felállított. A Jézus nemi identitására vonatkozó állításait bibliai idézetekkel bizonyította, például felidézett egy történetet Márk evangéliumából, amikor egy vérző nő odamászott Jézushoz, megérintette a ruháját, és később meggyógyult. Wallace szerint a Jézusból kiáramló erő egy belső áradat volt a nő érintésére reakcióképp, és így Jézus nőies, mert valami kiáramlott belőle. Ebből a professzor szerint az következik, hogy Jézus nem akart megfelelni a nemi szerepeknek, valamint kettős nemi identitású, vagy nem a hagyományos értelemben vett férfi volt. Akinek van kedve további bibliai példákat olvasni a címben foglalt állítás alátámasztására, itt teheti meg.

A Wikipédia egyébként különböző felmérésekre hivatkozva a harmadik legjobb bölcsészettudományi főiskolaként jellemzi a pennsylvaniai felsőoktatási intézményt.

Forrás: Mandiner

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.