Pesti Srácok

Értékes pontot szerzett a Zalaegerszeg – ZTE–Ferencváros 2–2

null

Nyílt, jó iramú, olykor kifejezetten izgalmas meccset játszott egymással a Zalaegerszeg és a Ferencváros. Bár a vendégeknek több helyzetük volt, semmiképp nem érdemtelen a hazai pontszerzés. A kiesés elől menekülő egerszegiek számára a végelszámolásnál még sokat jelenthet majd a bajnok ellen megszerzett pont.

Szerhij Rebrov jubilált, 125. tétmérkőzését vívta a zöld-fehérekkel Zalaegerszegen, és alighanem győzelemmel kívánt ünnepelni. Erre utalt legalábbis a Ferencváros támadó szellemű felállása, amelyben a kezdőcsapatban kapott helyet Uzuni, Zubkov és Boli is. Érdekesség volt, hogy Haratyin ezúttal is kimaradt a keretből, és némi csalódottsággal vehettük tudomásul, hogy éppen ugyanannyi grúz (Dvali és Kharaisvili), mint ahány magyar (Dibusz és Sigér) kezdett a zöld-fehéreknél – mindössze kettő.

Boér Gábor is meg kellett, hogy forgassa egy kicsit a kártyalapjait, ugyanis Semedo és Favorov eltiltás miatt nem állhatott a rendelkezésére, miközben Szankovics és Szépe felépült. Boér a kezdőbe jelölte a többnyire csak csereként szóhoz jutó Koszta Márkot, és ott volt a csapatban Futács és Vass Patrik is. Könyves Norbert, Szánthó Regő és Babati Benjamin betegsége miatt ezúttal nem kaphatott szerepet.

Koszta megszolgálta a bizalmat

PestiSracok facebook image

A Fradi előtt adódott az első lehetőség egy oldalról belőtt szabadrúgás után, ám nem született gól. A 7. percben azonban már igen, igaz, a hazaiak szerezték. Futács ragyogóan ugratta ki Kosztát, aki egyedül vezethette rá a labdát Dibuszra, és nem is hibázott: az ötös sarkáról jobbal a kapuba lőtt (1–0). Meghálálta tehát a bizalmat a kezdőbe jelölt Koszta, igaz, nem lehet szó nélkül elmenni amellett, hogy a Fradi védői is helyezkedési hibákat vétettek.

Koszta Márk nagyon szép góllal szerezte meg a vezetést a hazai csapatnak. Fotó: MTI/Varga György
Koszta Márk nagyon szép góllal szerezte meg a vezetést a hazai csapatnak. Fotó: MTI/Varga György

A Fradi kissé támadóbban lépett fel ezután, az első negyedóra elteltével már a harmadik szögletet végezhették el a zöld-fehérek. Igaz, a némi fölény gólhelyzetet nem eredményezett. A 18. percben éppen a 16-os jobb oldali csücskétől végezhetett el szabadrúgást a Fradi. Zubkov ballal kiválóan tekert kapura, ám Gyurján nagy vetődéssel hárítani tudott.

Némi Fradi-fölény, egyenlítés nélkül

A félidő feléhez érve a mérkőzés képe a Ferencváros fölényét mutatta ugyan, több próbálkozással is veszélyeztették a ZTE kapuját, ám az egyenlítés nem sikerült. A 28. percben újabb Zubkov–Gyurján párharcot láthattunk, az ukrán szélső megiramodott a jobb szélen, élesen kapura lőtt, de Gyurján ezúttal is a helyén volt.

A 35. percben azért újra megvillantak a hazaiak is: egy remekül felépített támadás végén Vass Patrik beadását követően Mmaee csak nagy üggyel-bajjal tudott szögletre menteni. A sarokrúgás után Szankovics előtt adódott lövési lehetőség, ám a szerb játékos 16 méterről fölé durrantott.

Az első félidő utolsó perceire megélénkült egy kicsit a mérkőzés, mindkét csapat előtt adódtak lehetőségek, amelyek közül a legnagyobb egyértelműen Zubkov kapufája volt, ám gól nem született, így a kék mezes hazaiak vonulhattak előnnyel pihenni.

Három gól bő 20 perc alatt

A második félidő is gyors góllal indult, Civic ívelt be a bal szélről – a meccsen már nem először –, Boli pedig szemfüles módon megelőzte Bobált és Gyurjánt is, és a hálóba továbbított (1–1). Az egyenlítés a játék összképe alapján megérdemelt volt, igaz, védelmi megingás kellett hozzá, hogy Boli betalálhasson.

A 65. percben Wingo kitűnően ívelt be a jobb szélről, ismét Boli érkezett remek ütemben és 8 méterről kapásból, nagy erővel a hálóba lőtt (1–2). Szerhij Rebrov a vezetés ellenére cseréjével is jelezte, hogy nem egy pontért jött csapatával Zalaegerszegre: az amúgy is egyre inkább fölénybe kerülő Fradiba Tokmacot cserélte be Kharaisvili helyére.

A 67. perc végén Futáccsal szemben szabálytalankodtak a zöld-fehér védők Dibusz kapuja előtt, Káprály játékvezető rövid meditálás után büntetőt ítélt. A 11-est a sértett végezte el, s bár Dibusz érezte az irányt, a bal sarokra tartó labda utat talált a kapuba (2–2). Ismét egyenlő volt tehát az állás.

A cserék sem hozták meg a győzelmet

Amíg Boér Gábor nem változtatott az egyik oldalon, Szerhij Rebrov újabb cserékre szánta el magát: Wingo helyett Lovrencsics, Uzuni helyett pedig Mak folytatta a játékot. Sokat azonban ez sem változtatott a játék képén, nem lett igazán veszélyes a Fradi. Próbálkoztak, mentek előre becsülettel, de komoly helyzet nem alakult ki, amikor pedig mégis – Mak kitűnően tálalt a kilépő Zubkov elé –, akkor az ukrán játékos túl nagy gólt akart rúgni, és fölé vágta a labdát.

Zubkovnak ez volt az utolsó jelenete a mérkőzésen, ugyanis Rebrov mester utolsó két cseréjét is kihasználta a 85. percben: Zubkov és a két gólt szerző Boli jött le, helyükön Gera Dániel és Roko Baturina folytatta. Boér Gábor is rászánta magát első cseréjére, s rögtön kettőt is változtatott: Szalai és Zimonyi lépett pályára, Vass Patrik és Bedi Bence hagyta el a játékteret. A hosszabbításban Tajti helyett Kovács is beállt.

A játékvezető három percet hosszabbított, és a meccs mindvégig nyílt maradt, egyszer Zimonyi lódulhatott volna egy indítással, a másik oldalon pedig Mak szabadrúgása után alakulhatott volna ki helyzet. Gólt azonban egyik próbálkozás sem hozott, így bár összességében a Fradi talán közelebb állt a győzelemhez, de a sok hiányzója ellenére szívvel-lélekkel játszó hazaiak is rászolgáltak a megszerzett pontra.

Vezető kép: MTI/Varga György

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.