Pesti Srácok

Feszültséget okozott az orosz vakcina megvásárlása a szlovák kormánykoalícióban

Feszültséget okozott az orosz vakcina megvásárlása a szlovák kormánykoalícióban

Feszültséget váltott ki a négypárti szlovák kormánykoalícióban, hogy Igor Matovič miniszterelnök, az OLaNO párt vezetője gyakorlatilag koalíciós partnerei tudta nélkül állapodott meg az orosz illetékesekkel a Szputnyik V koronavírus elleni vakcina megvásárlásáról.

– ismerte el keddi sajtótájékoztatóján Pozsonyban Matovič. Elutasította viszont azt a bírálatot, miszerint nem vette figyelembe koalíciós partnere, az Emberekért (Za ludí) párt véleményét, amely ellenezte az orosz vakcina megvásárlását. Az orosz oltóanyag beszerzését a szlovák koalíciós kormány február 19-én nem fogadta el, mert azt az Emberekért párt megvétózta. Matovic emlékeztetett: Veronika Remišová kormányfőhelyettes, az Emberekért párt elnöke azonban később kijelentette, hogy a hatályos szlovák törvények szerint az egészségügyi miniszter, Marek Krajčí a kabinet jóváhagyása nélkül, saját hatáskörében is dönthet az oltóanyagok alkalmazásáról, ami ez ügyben meg is történt, ezért a mostani bírálatok, hogy "önkényesen cselekedtek", alaptalanok. A kormányfő helytelennek minősítette Ivan Korčok külügyminiszter, az SaS párt politiksa kijelentését is, aki azt mondta, hogy a Szputnyik V Oroszország Nyugat ellen folytatott "hibrid háborújának az eszköze".

PestiSracok facebook image

– szögezte le Matovič.

– fejtette ki a kormányfő, és felkérte koalíciós partnereit, hogy ebben az ügyben tegyék félre a politikát. Kérdésre válaszolva – miért tartották titokban a vakcináról folytatott tárgyalásokat az oroszokkal – Matovič kijelentette: attól tartottak, hogy ez csoportos ellenállást válthatott volna ki a vakcina ellen, ami esetleg elriaszthatta volna az oroszokat a megállapodás aláírásától.

Igor Matovič hétfő este, a kassai repülőtéren megtartott sajtóértekezletén jelentette be, hogy Szlovákia kétmillió adag, koronavírus-elleni Szputnyik V orosz vakcinát vásárolt, és az első szállítmány már meg is érkezett Kassára a szlovák hadsereg különgépén.

Forrás: MTI; Kiemelt kép: MTI/EPA/Jurij Kocsetkov

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.