Pesti Srácok

Gazdasági és kulturális kapcsolatépítésről tárgyalt Orbán Viktor Üzbegisztánban

null

A kétoldalú kapcsolatok stratégiai partnerség szintjére emeléséről írt alá közös nyilatkozatot Savkat Mirzijojev üzbég államfő és Orbán Viktor magyar miniszterelnök Taskentben az üzbég elnöki hivatal közlése szerint.

Az üzbég tájékoztatás ezek közül a két külügyi tárca közötti, a munkaügy, az atomenergetikai szakemberképzés, az innováció, a kultúra és az agrárium terén való együttműködést említette meg. Megállapodás született a debreceni egyetem üzbegisztáni képzéseinek programjairól is. Ezen felül az Index információi szerint az OTP a legnagyobb magyar bankként, itt az első külföldi bankként kaphatja meg azt a lehetőséget, hogy részt vegyen az üzbég bankrendszer privatizációjában. Mirzijojev az eseményt követően a kun.uz üzbég hírportál szerint a sajtónak elmondta, hogy a kétoldalú kapcsolatok az elmúlt években dinamikusan fejlődtek – a kétoldalú áruforgalom négy év alatt megháromszorozódott –, és minőségileg új szintre emelkedtek. Mint mondta, a tárgyalások során elsősorban a gazdasági kapcsolatok továbbfejlesztése kapott komoly hangsúlyt.

Mirzijojev átnyújtotta a magyar vendégnek Arany János Rege a csodaszarvasról című költeményének nemrégiben Üzbegisztánban kiadott kötetét, amelynek előszavát ő maga írta. A mű fordítója Iszhak Ibragim, Vámbéry Ármin barátja volt, aki három évtizeden át élt a magyar fővárosban. Üzbég tájékoztatás szerint a két vezető megállapodott a hosszú távú együttműködés megerősítésében, abban, hogy beindítják ennek új, kölcsönösen előnyös formáit, valamint a két ország üzleti körei és régiói közötti kapcsolattartásban. Megbeszélésük témái között szerepeltek kölcsönös érdeklődésre számot tartó nemzetközi és regionális kérdések. A felek megerősítették, hogy nézeteik és megközelítéseik a béke, a biztonság és a stabilitás megerősítésének az ügyében egybeesnek. Számos kétoldalú megállapodást írtak alá a felek a kétoldalú üzleti tanács első ülésén is. Orbán Viktort hétfőn a taskenti reptéren hétfőn Abdulla Aripov üzbég miniszterelnök fogadta. A magyar kormányfő érkezését követően a Musztakillik téren megkoszorúzta a függetlenség és a humanizmus emlékművét.

Forrás: Index; Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.