Pesti Srácok

Interjú közben próbált fenyegetőzni Bige László

null

Gulyás Márton radikális baloldali aktivistának adott interjúban próbált fenyegetőzni a baloldal új Simicskája, azaz Bige László, akiről néhány hete derült ki, hogy a baloldal kampányát finanszírozza. Egészen sajátos, maffiastílust idéző szavakkal ígért bosszút az ellene folyó nyomozás miatt – amit nem lehet máshogy értelmezni, mint hogy megfenyegette az igazságszolgáltatást. Később homályosan beszélt még állítólag birtokában lévő dokumentumokról, amiket – úgymond – nem fél használni. Bige László ellen súlyos gazdasági bűncselekmények alapos gyanúja miatt folyik nyomozás, a baloldal kampányának finanszírozása mögött nyilvánvalóan az áll, hogy Gyurcsány Ferenc megígérte neki, hogyha hatalomra kerülne, nem kellene börtönbe vonulnia.

Bige László akkor bukott le azzal, hogy a baloldal kampányát finanszírozza, amikor Horn Gábor, Gyurcsány egykori államtitkára Bige birtokáról távozva karambolozott, és erről fotók készültek. Ezután került elő az a fedősztori, hogy Bige egy közvéleménykutatást rendelt, saját magának, amit aztán elérhetővé tette a baloldali pártoknak. Ez azonban azért is életszerűtlen, mert egy ötezer fős kutatást a baloldali pártok is tudnak finanszírozni, ráadásul Bige nem is tud hihető magyarázatot mondani arra, mire kellett neki a kutatás. Ezúttal is azt hajtogatta az egyébként meglehetősen zavaros interjúban, hogy: nem keresett meg ezzel senki, kíváncsi voltam, hogy mi a véleményük, hogyan látják az emberek a saját megélhetésüket, milyen perspektívában gondolkodnak. Az is nevetségesen hangzott, amikor Bige rácsodálkozott arra, hogy az embereket leginkább a saját megélhetésük érdekli – írja az Origo. A hosszú interjúban számtalan alkalommal próbál kibújni az amúgy sem kényes kérdések alól, lehetőség szerint próbál minél kevesebb konkrétumot (neveket, adatokat) mondani. Így az sem derül ki, kik azok a baloldali politikusok, akiknek korábban már finanszírozta a kampányát (azt az interjúban elismerte, hogy volt ilyen, Gulyás Márton visszakérdezésére pedig nem tagadta, hogy baloldaliak voltak). Sértődötten beszél arról, hogy hiába kért találkozót Orbán Viktor miniszterelnöktől, nem kapott. Próbálja úgy beállítani, mintha természetes lenne, hogy egy miniszterelnök első kérésre fogad egy nagyvállalkozót, később azonban kiderül: Bige akkor próbálkozott a találkozóval, amikor a hatóságok már nyomoztak ellene – vagyis politikai segítséget akart, amit természetesen nem kapott meg, a miniszterelnök nem adott időpontot egy bűncselekmény gyanúsítottjának.

A baloldal új Simicskájának is nevezett Bige László többször is fenyegetőzni próbál. Egyszer egyértelműen a nyomozó hatóságokat és a bíróságot fenyegeti, amikor azt mondja: nem fogom hálátlanul hagyni az eljárást, és azt, amit ezzel neki és a családjának okoztak. Majd később – ahogy azt Simicska is tette 2018 előtt – azzal fenyegetőzik, hogy sokat tud – de nem mondja meg miről. Elég sok eszköz van a kezemben, ha nagyon kell, tudom használni (...) nem félek elővenni, ha netalán nagyon muszáj – mondja, ezzel még a látszatát is kerülve annak, hogy tisztességesen próbálna eljárni (hiszen, ha igaz lenne, amit Bige mond, és tudna bárkiről bármi terhelőt, akkor kötelessége lenne ezeket a dokumentumokat már most átadni a hatóságoknak, ő azonban azt mondja: csak akkor használja, ha nem állítják le ellene a nyomozást).

Forrás: Origo; Fotó: MTI/ Balázs Attila

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.