Pesti Srácok

Jóváhagyta a román parlament az új koalíciós kormány költségvetési tervezetét

null

Módosítások nélkül jóváhagyta a kétkamarás román parlament együttes ülése kedden a Florin Cîțu liberális miniszterelnök vezette, tavaly év végén beiktatott koalíciós kormány idei központi költségvetését.

A szociáldemokrata ellenzék által beterjesztett több, mint 3500 módosító indítvány mindegyikét elutasította a jobbközép parlamenti többség. Florin Cîțu miniszterelnök szerint első alkalommal történt meg a rendszerváltás utáni három évtizedben, hogy egy költségvetés-tervezet "tisztán" kerül ki a parlamentből. Az ellenzék viszont "költségvetési diktatúrának" minősítette az összes módosító indítvány leszavazását.

Cîțu azt hangoztatta: kormánya a beruházásokra összpontosító, a központi és helyi közigazgatás reformját elindító, a tartós gazdasági növekedést megalapozó "felelős" büdzsét terjesztett a parlament elé, amely úgy mérsékeli a világjárvány idején elszabadult deficitet, hogy közben nem faragja le a béreket, és nem növeli az adóterheket. A nyugdíjak és a családi pótlék emelésének elnapolása ellen tiltakozó szociáldemokrata ellenzék társadalomellenesnek, törvénytelennek és nemzetellenesnek minősítette a költségvetést, és a társadalmi szolidaritás teljes hiányával vádolta a kormányt.

A kormánykoalícióban részt vevő Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) részéről felszólaló Miklós Zoltán, a képviselőház pénzügyi bizottságának tagja elmondta: serkentik az uniós pénzalapokból finanszírozható infrastrukturális beruházásokat, ezekhez a költségvetés biztosítja a szükséges előlegeket. Az RMDSZ a magyarok által lakott települések egészségügyi intézményeinek fejlesztését és a magyar vezetésű önkormányzatok projektjeinek finanszírozását is támogatta.

PestiSracok facebook image

– mondta a magyar közmédiának nyilatkozva Miklós Zoltán.

A keddi végszavazáson 234 képviselő és szenátor támogatta, 170 pedig ellenezte a 7,16 százalékos GDP-arányos államháztartási hiánnyal számoló költségvetési törvényt. Románia a tavalyi évet 9,79 százalékos deficittel zárta.

Forrás: MTI; Kiemelt kép: MTI/EPA/Robert Ghement

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.