Pesti Srácok

Kásler: hazánkban az ismétlődik meg, ami Angliában is történt (videó!)

Előrelátható volt a járvány dinamikájának növekedése, hiszen Magyarországon is ismétlődik az, ami Angliában történt – mondta az emberi erőforrások minisztere az Életközelben legújabb adásában. Kásler Miklós a beszélgetés során kitért a brit vírusmutánsra és a hazai vakcinációs helyzetre is – számol be róla a Világgazdaság.

– mondta a miniszter, aki hozzátette: Magyarországon ugyanez a felfutás történik.

PestiSracok facebook image

– mutatott rá. A tárcavezető azt is hangsúlyozta, hogy van egy fontos változás a járvány első két hullámához képest, mégpedig a tömeges vakcináció.

– közölte. Kásler Miklós a Magyarországon használt ötféle vakcinával kapcsolatban úgy fogalmazott: minden olyan vakcina, amelyet a magyar hatóságok engedélyeznek, hatásos. A Világgazdaság azt is írja, hogy Kásler szerint Magyarország törekszik arra, hogy a világ legkülönbözőbb részeiről, így Kínából és Oroszországból szerezze be a vakcinákat. A késedelmesen és kisebb mennyiségben szállított európai és amerikai vakcinákat így lehetett pótolni, sőt, megnövelni az átoltottság mértékét. A miniszter a folyamatosan romló európai járványügyi adatokat érintő kérdésre úgy válaszolt: Magyarországon az átoltottság mértéke majdnem a duplája, mint az európai átlag.

– tette hozzá a tárcavezető, majd megköszönte az egészségügyi dolgozóknak, a pedagógusoknak és szülőknek a példamutató helytállásukat.

Forrás: Világgazdaság; Kiemelt kép: PS/Horváth Péter Gyula