Pesti Srácok

KDNP: sok tekintetben hasonlít ez a tavasz is '48 márciusához

KDNP: sok tekintetben hasonlít ez a tavasz is '48 márciusához

1848 márciusában a magyar emberek egymásba karolva, elszántan mertek lépni az elnyomás ellen, hogy végre igazán magukénak mondhassák a szabadságot. Nem tértek ki a reménytelennek látszó küzdelem elől, egyenes derékkal és hihetetlen akaraterővel küzdöttek a legnemesebb eszmékért, tetteik nyomot hagytak a történelemben és a magyar emberek szívében – emlékeztet a Kereszténydemokrata Néppárt hétfői közleményében.

A KDNP kitért arra, sok tekintetben hasonlít ez a tavasz is '48 márciusához. Egy ellenség veszélyezteti honfitársaink életét, szétválaszt családokat, elveszi szabadságunkat. Kiemelték, míg a márciusi ifjak az osztrák elnyomás ellen küzdöttek, minket egy világméretű járvány állít kihívások elé. S bár ettől az arctalan ellenségtől sem könyörületre, sem kompromisszumra nem számíthatunk, összefogással győzhetünk. Katonáink most az orvosok és ápolók, a gyógyszerészek és a tudósok, fegyvereink pedig az ágyúk helyett a vakcinák – áll a közleményben.

– írja a KDNP közleményében. Hozzátették, Gróf Széchenyi István évszázadokon átívelve is emlékeztet bennünket: "

Egynek minden nehéz; soknak semmi sem lehetetlen.

PestiSracok facebook image

"

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu