Pesti Srácok

Közelít a hárommillióhoz az oltásra jelentkezők száma

null

Folyamatosan nő az oltásra jelentkezők száma, közelít a hárommillióhoz – közölte a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára hétfőn az M1 aktuális csatornán. Dömötör Csaba kijelentette: ha sikerül elérni, hogy a hatvan év felettiek és a hatvan év alatti krónikus betegek védettek legyenek, az komoly lépés lenne afelé, hogy magunk mögött hagyjuk ezt a nehéz időszakot.

Az államtitkár elmondta: több százezerrel kevesebben kapták volna meg eddig a koronavírus elleni oltást Magyarországon, ha csak a nyugati vakcinákat használták volna. Kifejtette, eredményes volt az a hozzáállás, hogy a kormány nem hagyatkozott az akadozva érkező brüsszeli beszerzésekre, hanem többféle forrásból igyekezett beszerezni vakcinákat. Ennek köszönhetően Magyarországon, a nyugati vakcinákon túl, a kínai Sinopharm- és az orosz vakcinát is alkalmazzák, ezáltal májusra már három és fél millióval több oltást kaphatnak a magyarok, mint egy másik, hasonló lakosságú országban.

Dömötör Csaba hangsúlyozta, hogy Magyarországon már több mint egymillióan megkapták a védőoltást, és így meghaladta a tíz százalékot a beoltottsági arány, az uniós átlag ezzel szemben csak hat százalék. Azzal kapcsolatban, hogy az Európai Gyógyszerügynökség egyik vezetője azt kérte, amíg ők nem engedélyezik, a nemzetállamok se engedélyezzék az orosz oltóanyagot, azt mondta: Magyarországon elismert szakemberek vannak, és megvan a kellő szaktudás ahhoz, hogy mérlegeljék, melyik hatóanyag biztonságos és hatékony. Emellett a Magyarországon használt vakcinákat sok másik országban is használják – tette hozzá Dömötör Csaba.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Soós Lajos

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.