Pesti Srácok

Láng Zsolt: Karácsony fizesse vissza a vendéglátósoktól elvett bértámogatást!

null

A budapesti Fidesz felszólítja a főváros vezetését, hogy fizesse vissza a vendéglátósoknak a tőlük iparűzési adóelőlegként elvett pénzt, amelyet a koronavírus-járvány miatt a kormány bértámogatásra folyósított számukra – mondta Láng Zsolt, a Fidesz-KDNP fővárosi frakciójának vezetője hétfőn a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. A kormánypárti politikus közölte, felhívásukhoz a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) is csatlakozott, és ők is azt kérik nyomatékosan Karácsony Gergely főpolgármestertől, hogy függessze fel az adóbeszedést, legyen moratórium, az inkasszókat azonnal hagyják abba.

Láng Zsolt azt mondta, nem értik a főváros lépését, és a kamarával határozottan arra szólították fel Karácsony Gergelyt, hogy azt a pénzt, amit most elszedtek, hiszen azt a kormány bértámogatásra folyósította, fizessék vissza a vendéglátósoknak. Kiemelte, morális kérdés, hogy a járvány közepén nem rúgunk bele még egyet ebbe a rétegbe, és nem vesszük el azt a pénzt is, amit a kormány bértámogatásra átutalt nekik, hogy megtarthassák dolgozóikat, hanem segítjük őket. Arra a kérdésre, mi a főváros válasza arra, hogy a BKIK adóvégrehajtási moratóriumot kér a legkiszolgáltatottabb helyzetben lévő vállalkozásoknak, Láng Zsolt azt mondta: választ egyelőre nem hallott, és szerinte nagyon nagy probléma, hogy a főpolgármester rendszeresen nem reagál olyan kérdésekre, amelyekben gyors döntésre lenne szükség.

– fogalmazott. Mint kifejtette, ha posztolni kell különböző nemzetközi kérdésekben, vagy miniszterelnök-jelölti kampányt kell folytatni, akkor Karácsony Gergely nagyon aktív, de amikor ilyen, a budapesti adófizetők mindennapjait érintő kérdésekről van, akkor eltűnik a porondról és nem ad választ. Láng Zsolt szerint a főváros lépéséről biztos nem volt egyeztetés, mert az érdekképviseletek vezetői is megrökönyödve látták, hogy elvették ezt a pénzt. Ez egy teljesen szürreális és irreális lépés a főváros részéről, józan ésszel senki nem gondolhatott arra, hogy a bértámogatást elveszi azért, hogy a tavalyi, elmaradt iparűzési adó előlegét beszedje a vállalkozóktól – mondta.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.