Pesti Srácok

Leállította a vakcinaexportot a világ legnagyobb gyártója Indiában

Leállította a vakcinaexportot a világ legnagyobb gyártója Indiában

Komoly fennakadásokat fog okozni a globális vakcinaellátásban, hogy a világ legnagyobb gyártója, az indiai Serum Institute (SII) felfüggesztette az exportot. Ezt pedig leginkább a szegényebb országok fogják megérezni, ugyanis az SII az Egészségügyi Világszervezet (WHO) COVAX nevű, a fejlődő országok beoltását célzó programjának a legnagyobb beszállítója.

Jóllehet, a gazdag országok is számítanak az AstraZeneca helyi verzióját, a CoviShield vakcinát gyártó SII termelésére, Nagy-Britannia például az indiai gyártót okolta vakcinaellátásának lassulásáért. A CoviShieldből Budapest is rendelt, az indiai lépés miatt azonban valószínűleg a magyarországi szállítmányok is késni fognak – írja az Index. Mindeddig mintegy hatvanmillió dózist szállított le India a világ mintegy 76 országának, miközben belföldön nagyjából 54 millió oltóanyagot osztott szét saját állampolgárai között. A járvány új hulláma azonban arra késztette az újdelhi kormányt, hogy ideiglenesen, legalább április végéig felfüggessze a vakcinaexportot – írja többe között az al-Jazeera. A lépés indokolt, ugyanis az SII kapacitásának jelentős részét a külföldi megrendelések teljesítése foglalja le, miközben az ország több államában is vakcinahiány van.

Erre még rájön az is, hogy egy új típusú, úgynevezett "dupla mutánst" azonosítottak Indiában. Indiai szakemberek szerint arról van szó, hogy az új variáns két, már korábban azonosított változat tulajdonságait vegyíti magában, de egyelőre nem világos, hogy veszélyesebb lenne az eredeti vírustörzsnél. Az SII eddig 28 millió adagot szállított le a COVAX-nak, márciusban további 40 millió, áprilisban pedig még ötvenmillió dózisra számított az ENSZ-program. Ez most csúszik, amíg India saját, 1,4 milliárdos lakosságának beoltására összpontosít. A WHO kezdeményezésére létrehozott COVAX nemzetközi program azt tűzte ki célul, hogy az év végéig kétmilliárd dózist osszon szét az alacsony jövedelmű országok között.

Forrás: Index; Fotó: MTI/AP/Rafik Makbúl

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.