Pesti Srácok

Légicsapásokkal végeztek az Iszlám Állam tizenkét tagjával Irakban

null
A Magyarországi Muszlimok Egyházának elnöke szerint az ISIS káros az iszlámra Fotó: AFP

Az Iszlám Állam terrorszervezet tizenkét tagjával végzett légicsapásokkal kedden az amerikai vezetésű katonai koalíció, együttműködésben az iraki erőkkel a közel-keleti ország északi térségében – közölte kedden az iraki hadsereg. A tájékoztatás szerint a koalíció harci repülőgépei a szélsőségesek egyik rejtekhelyét bombázták az északi Ninive kormányzóságban található Adajah hegységben, ennek során tíz terrorista vesztette életét.

Az iraki biztonsági erők ezt követően átfésülték a területet és két, pokolgépes merénylővel találták szembe magukat, akikkel azonnal végeztek. A közlemény szerint légicsapást mértek a Tikríttől keletre fekvő al-Eithah régióra is, ahol a terroristák által használt egyik alagutat omlasztották be. Az utóbbi hónapokban a terroristák fokozták tevékenységüket a Bagdadtól északra fekvő hegyvidékes térségben. Az ország biztonsági helyzete ennek ellenére jelentősen javult, mióta 2017 végén az Iszlám Állam katonai vereséget szenvedett ott. A terrorszervezet áttért a gerilla hadviselésre, aktív tagjai pedig kisebb csoportokba, sejtekbe szerveződve indítanak gyilkos támadásokat.

Forrás: MTI; Fotó: AFP PHOTO/HO/ISIL-/AFP/Getty Images

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.