Pesti Srácok

Letartóztatásban marad az a nyírségi férfi, aki biciklis rendőrnek adta ki magát

null

A bíróság jogerős döntése alapján letartóztatásban marad az a nyírségi férfi, aki rendőrnek kiadva magát a maszkviselési kötelezettségre vonatkozó szabályok megsértésére hivatkozva megbírságolt egy nőt egy hajdú-bihari településen. Az ötvenéves gyanúsított és védője fellebbezését a bíróság március 19-én elutasította, egyben elrendelte a gyanúsított elmeállapotának orvos szakértői vizsgálatát is.

A Debreceni Rendőrkapitányság zsarolás bűntett gyanúja miatt indított eljárást egy férfi ellen, aki magát rendőrnek kiadva, rendőri eljárást színlelve szerzett meg jogellenesen pénzt egy polgártól. A nyomozás során beszerzett bizonyítékok szerint a nyírmártonfalvi gyanúsított a Hajdúsámson városhoz tartozó Martinka település egyik élelmiszerboltja előtt igazoltatásra szólított fel egy nőt. A civil ruhában levő férfi rendőrnek adta ki magát, amihez még egy, a magyar rendőrség címerével ellátott igazolványt is felmutatott. Az álrendőr közölte a nővel: mivel közterületen tartózkodik és a március 8-án elrendelt intézkedések szerint az ország minden településén kötelező az egyéni védőeszköz utcai használata, megbírságolja, amiért nem visel maszkot. A tanúk szerint a magát rendőrnek kiadó férfi még egy hamis telefonálást is lebonyolított, mintha parancsnokának tenne jelentést az esetről, majd négyezer forint készpénzt követelt a szabálysértés miatt. A készpénz átvétele után kerékpárral ment el a helyszínről. Biciklijét is rendőrségi szolgálati eszköznek álcázta, kék-sárga matricákkal díszítette, egy gyermekjátékról levett kék villogót szerelt a kormányra, amin még egy bilincs is lógott. A szemtanúknak csak ekkor állt össze a kép, a komolytalan távozás egy közismert magyar televíziós bohózatba is beleillett volna; kék villogós kerékpárja nincs a rendőrségnek, a biciklis rendőrök pedig nem civil ruhában látnak el szolgálatot. A mi kis falunk filmsorozat Szabó Győző színművész által alakított suta rendőrének szerepét és kellékeit másolta le az álrendőr, éppen csak egyenruhát nem varrt magának – írja a Magyar Nemzet.

Molnár Gábor biztonságtechnikai igazságügyi szakértő szerint ráadásul a rendőrség hivatásos állományú tagjainak szolgálati igazolványa mindig számozott, azon semmiféle felirat nem szerepel, csak a rendőrhöz tartozó, azonosításra alkalmas jelvényszám; ebből is látnia kellett volna a rendőri ellenőrzésre felszólított polgárnak, hogy szélhámossal van dolga. Ráadásul a hatályban levő szolgálati törvény szerint egy rendőr soha, semmilyen esetben nem bírságolhat készpénzre, nem vehet át készpénzt a jogsértést megvalósító polgártól, a helyszíni bírságot is postai csekken kell befizetnie a szabálysértőnek. Ez alól csak a nagyobb szabású közlekedési akciók kivételek, amikor a csoportosan végrehajtott rendőri ellenőrzés során a rendőrség tagjai olyan terminálokat is alkalmaznak a helyszínen, amelyeken keresztül a jogsértést megvalósító külföldi állampolgárságú szabálysértő sofőrök kártyás fizetéssel kiegyenlíthetik a kiszabott bírság összegét.

PestiSracok facebook image

A sértett a csalás lelepleződése után azonnal jelentette az esetet a debreceni rendőröknek, akik március 13-án el is fogták a biciklis álrendőrt. A Debreceni Rendőrkapitányság bűnügyi osztálya zsarolás bűntett miatt indított eljárást a férfival szemben; vizsgálják azt is, próbálkozhatott-e máshol is a kék villogós kerékpárral és a hamis igazolvánnyal.

Forrás: Magyar Nemzet ; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.