Pesti Srácok

Castex: A járvány hosszabbításokra játszik

Castex: A járvány hosszabbításokra játszik

Franciaország belépett a koronavírus-járvány harmadik hullámának egy olyan formájába, amelyet számos variáns jellemez – mondta Jean Castex miniszterelnök kedden a nemzetgyűlésben. Kiemelte, hogy az AstraZeneca vakcinájának felfüggesztése ellenére az oltás marad "az első számú stratégia" a járvány megfékezésére.

A képviselők csenddel emlékeztek meg a járvány eddigi 91 ezer áldozatáról. A járványhelyzet a száz francia megyének mintegy ötödében érte el a kritikus szintet, mindenekelőtt a fővárosi régióban. A nyolc megyét magába foglaló Île-de-France régió Európa egyik legsűrűbben lakott területe: a Franciaország területének alig két százalékát jelentő régióban több mint 12 millióan laknak, és itt ápolják a súlyos betegek negyedét. A 100 ezer főre jutó lakosok száma az elmúlt héten Párizsban meghaladta a 400-at, miközben a riasztási szint 250, az országos átlag pedig 200.

– fogalmazott a kormányfő annak egyéves évfordulóján, hogy Emmanuel Macron államfő bejelentette az ország másnapi teljes lezárását. Emmanuel Macron kedden fogadta a kormány mellett működő tudományos tanács tagjait, szerdán pedig a védelmi tanáccsal és a kormányülésen egyeztetett az esetleges újabb korlátozásokról. A tudományos tanács azt javasolja, hogy az iskolákat csak végső esetben zárja be a kormány.

PestiSracok facebook image

Az egészségügyi tárca keddi esti adatai szerint az elmúlt 24 órában 29 975 új esetet tártak fel, a kórházban ápoltak száma egyelőre továbbra is 25 ezer. Az intenzív osztályon ápoltak száma viszont fokozatosan nő, kedd este 4239 volt (az első hullám csúcspontján 7200-an, az őszi hullámban pedig csaknem 5 ezren voltak intenzív osztályon). Az országba eddig beérkezett 10,8 millió oltóanyagból 5,3 millióan (8 százalék) kapták meg az első adagot, közülük 144 ezren az elmúlt 24 órában, 2,2 millióan pedig már mindkét komponenst; ez utóbbi szám 28 ezerrel emelkedett hétfő óta.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Olivier Matthys

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mitől lesz valaki jobboldaliként a kiegyezés híve? – A Magyar Patrióták elnöke volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 április 13.
A magyarság szegletköveiből nem lehet csemegézni, azokat együtt kell vállalni, ha valaki közénk akar tartozni – mondta Hetzmann Róbert, a Magyar Patrióták Közösségének elnöke a Polbeat múlt heti adásában. Huth Gergely és Stefka István a karakán nemzeti közösség vezetőjével arról is beszélgetett, hogy mi a nemzeti maximum, mitől lesz valaki valódi patrióta? A műsorban kiderült az is, hogy a háborús válságból adódó megszorítások itthon nagyobb mértékben érintik a valóban nemzeti civileket, mint a liberálisabb jobboldaliakat, a párbeszéd és a kiegyezés híveit, ami szomorú következményekkel jár. A Magyar Patrióták például kénytelenek voltak felszámolni irodájukat és elbocsátani munkatársaikat.