Pesti Srácok

Megkezdődtek az egészségügyi evakuálások a párizsi régióból

Megkezdődtek az egészségügyi evakuálások a párizsi régióból

A francia kormány mintegy száz súlyos állapotban lévő koronavírusos fertőzött egészségügyi evakuálását tervezi a jövő héten a Párizs körüli Île-de-France régióból, miután a fővárosi intenzív osztályok majdnem beteltek – jelentette be vasárnap Gabriel Attal kormányszóvivő.

A politikus a párizsi Orly repülőtéren – ahol a Párizs közeli Meaux kórházának két stabil állapotban lévő betegét tették fel a dél-franciaországi Bordeaux-ba induló egészségügyi különgépre – elmondta: eleinte naponta hat repülőgépes átszállítás lesz kevésbé túlterhelt régiókba, mindenekelőtt a Loire-menti városokba és a Bordeaux-i központú Nouvelle-Aquitaine régióba, majd a szám fokozatosan nőni fog.

– mondta a kormányszóvivő. Egy vonattal legalább 24 és maximum 48 súlyos beteget tudnak elszállítani. Gabriel Attal megerősítette, hogy a fővárosi régióban "nyugtalanító a helyzet"; hangsúlyozta, hogy "minden ágy számít", és a "kormány szavatolja, hogy senki nem marad a kórházak kapuján kívül". Az egészségügyi tárca adatai szerint a járvány kezdete óta mintegy ezer egészségügyi átszállítás történt, idén eddig 175. Jóllehet a kórházban ápoltak száma továbbra is 25 ezren stagnál, az egészségügyi ellátórendszeren azért nagy a nyomás, mert a brit variáns térnyerése miatt az intenzív ápolásra szorulók száma fokozatosan nő: vasárnap este a számuk 4127 volt. Csaknem negyedüket, 1134 beteget a fővárosi régióban ápolnak, ahol koronavírusos fertőzöttek fekszenek az eredetileg rendelkezésre álló intenzív ágyak 95 százalékán. Egy évvel ezelőtt, az első hullám csúcspontján 7200 súlyos beteget ápoltak az országban.

PestiSracok facebook image

A korlátozások szigorításának, illetve az újabb lezárásnak az elkerülésére az evakuálásokon kívül az oltási program felgyorsítását tűzte ki célul a kormány. Vasárnapig több, mint 5 millióan (7,5 százalék) vették fel az első dózist, akik közül 2,2 millióan (3,3 százalék) már mindkét komponenst megkapták. Az elmúlt héten több, mint egymillió embert oltottak be, és a cél az, hogy április 15-ig legalább 10 millió francia megkapja legalább az első dózist.

Forrás: MTI; Kiemelt kép: MTI/EPA/Julien De Rosa

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.