Pesti Srácok

Merkely Béla: Magyarországon jóval magasabb az átoltottsági arány az Európai Unió átlagánál

null

A keleti vakcinák beszerzésének köszönhetően Magyarországon jóval magasabb az átoltottsági arány az Európai Unió átlagánál. Utóbbi 12,5 százalék, míg Magyarországon immár húsz százalékosra nőtt az átoltottság – mondta Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora az M1 aktuális csatorna hétfő esti műsorában.

Merkely Béla azt kérte, hogy még másfél hónapig tartsunk ki és vigyázzunk egymásra, azután szerinte jelentősen csökkennek majd a koronavírus-járvány adatai. Ha magunk elé nézünk, nagyjából másfél hónapunk van ebből a járványból, utána jelentősen fognak csökkenni a számok – mondta. Úgy fogalmazott, másfél hónapot bírjunk még ki és akkor lesz egy nagyon szép nyarunk, amikor újra egyesülhetnek a családok és felszabadultan tudunk pihenni. Elmondta, az orosz Szputnyik V és a kínai Sinopharm-oltóanyag, vagyis a keleti vakcinák beszerzésének köszönhetően Magyarországon jóval magasabb az átoltottsági arány az Európai Unió átlagánál. Utóbbi 12,5 százalék, míg Magyarországon immár 20 százalékosra nőtt az átoltottság – hangsúlyozta. Közölte, indokolttá vált a kismamák soron kívüli beoltása is, hiszen a vírus a magzati életet is veszélyezteti. A klinikai tapasztalatok alapján döntöttek erről; két nap alatt ezer kismama kapta meg a vakcinát – ismertette.

Hozzáfűzte, hogy a Harvard Egyetem publikációja szerint az oltás nemcsak az anyának, hanem a magzatnak is védettséget biztosít, vagyis a gyermek védetten jön a világra. Merkely Béla arra figyelmeztetett, hogy a tavaszi idő ellenére se feledkezzünk meg a maszkviselésről; a brit variáns minden korosztályban okozhat súlyos tüneteket. Ha maszkban fertőződünk meg, akkor kisebb mennyiségű vírus kerül a szervezetünkbe, így a betegség enyhébb lefolyású lehet. Arról is szólt, hogy a Semmelweis Egyetem Klinikaland címmel ismeretterjesztő animációs kisfilmet készített az oltásokról, a vakcinák működéséről. Ezzel is növelni kívánják az oltási hajlandóságot, mert elsősorban az ismeretek hiánya szüli a félelmet – mondta Merkely Béla.

Forrás: MTI; Fotó: Horáth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.