Pesti Srácok

Merkely: ha kell, száz százalékkal meg lehet emelni az egészségügyi rendszer teherbíró képességét

Merkely: ha kell, száz százalékkal meg lehet emelni az egészségügyi rendszer teherbíró képességét
Merkely Béla kardiológus Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika Semmelweis Egyetem rektora 2020.04.17. Fotó: Horváth Péter Gyula

Jelen helyzetben akár 25-50%-kal, amit egyébként már nem gondolok, de ha kell 100%-kal meg lehet emelni az egészségügyi rendszer teherbíró képességét – erről nyilatkozott az RTL Klubnak Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektorra, aki módosította ennek megfelelően korábbi kijelentését, hol is lehet a magyar egészségügyi rendszer teljesítőképességének felső határa – számolt be róla a Portfolio.

– fejtette ki Merkely Béla a csatornának. A professzor szerint a jelenleginél szigorúbb intézkedések nem indokoltak, fontos azonban, hogy csak azokkal találkozzunk, akikkel nagyon muszáj. Rossz döntés szerinte, ha most a több szabadidő miatt az emberek több ismerőssel találkoznak. Mint arról a Portfolio is beszámol, Merkely a riportban arról is beszél, hogy tavaly decemberben a rektor azt mondta: az egészségügyi rendszer teherbíró képessége 1000 lélegeztetett koronavírus-fertőzöttnél van. Most viszont azt hangsúlyozta, hogy ezt békeidőre értette.

PestiSracok facebook image

– vélekedett, majd hozzátette: körülbelül még három hétig várható nehéz időszak. Merkely úgy véli, hogy békeidőre nem jellemző, hogy a Városmajori Szív- és Érrendszeri Klinikai orvosainak felét átrendelik a Covid-osztályra és a Covid-intenzívre.

– jelezte. Ez azt jelentené, hogy a rendszer új, háborús környezetben várható felső határa valahol 1250-1500 koronavírus-fertőzött lélegeztetésénél lehet. A Portfolio összefoglalója szerint Merkely arra a kérdésre, hogy ennek a kapacitásbővítésnek milyen ára van, úgy válaszolt, hogy az egészségügyi dolgozók energiája, az orvosok, ápolók, szakdolgozók teljesítménye. Azt is megjegyezte, hogy nem az ágy mennyisége a kérdés, hanem az, hogyan tudnak ehhez megfelelő humánerőforrást biztosítani. Arra a felvetésre, hogy van-e olyan helyzet most a kórházakban, hogy rangsorolják a betegeket túlélési esélyeik alapján, úgy felelt, hogy senkiről nem mondanak le – írja a Portfolio.

Forrás: Portfolio; Kiemelt kép: PS/Horváth Péter Gyula

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.