Pesti Srácok

Merkely: szigorítás nélkül meredeken nőne a fertőzöttek és a kórházba kerülők száma

Merkely: szigorítás nélkül meredeken nőne a fertőzöttek és a kórházba kerülők száma

Ha nem lennének szigorítások, meredeken emelkedne a fertőzöttek száma, ezzel párhuzamosan az orvosi, kórházi kezelést igénylőké is radikálisan nőne – mondta a Semmelweis Egyetem rektora csütörtökön, az M1 aktuális csatornán.

Merkely Béla elmondta, hogy a Semmelweis Egyetemen már több beteget kezelnek, mint a tavaly novemberi csúcs idején, és a súlyos esetek számában országos szinten is 95 százalékra közelítették meg a novemberi csúcsot.

– jelentette ki. Arra a kérdésre, hogy a szigorítások mennyire rövidíthetik le a harmadik hullámot, azt mondta: a koronavírus-járvány harmadik hulláma korábban érte el Írországot, Nagy-Britanniát és Portugáliát, és ezekben az országokban a szigorítások után körülbelül egy hónappal az esetszámok jelentősen csökkentek. A szakember szerint a szigorításokkal az új esetek száma csökken majd; ennek látványos hatása két hét múlva lesz érezhető. Hozzátette: nagyon fontos ugyanakkor, hogy tart a lakosság oltása, mert a járvány leküzdésének leghatékonyabb módja a minél nagyobb arányú oltás. Véleménye szerint május közepén már "lényegesen jobb lesz a helyzet", és lehetőség lesz a szigorítások lépcsőzetes csökkentésére.

PestiSracok facebook image

Merkely Bélát kérdezték az oltási hajlandóságról is: ezzel kapcsolatban elmondta, folyamatos javulást lát, most már a lakosság nagyobbik része szeretné az oltást, és világosan látják, hogy az a legjobb oltás, amellyel már beoltották őket, mert az már hat, és két hét múlva kimutatható védettséget ad. A szakember szerint sokat tudnak ártani a vakcinák hatásosságát megkérdőjelező vélemények, mert a lakosság egy része ennek hatására elbizonytalanodhat. Merkely Béla arról is beszélt: jelentős előny a második hullámhoz képest, hogy most az orvosok és szakdolgozók be vannak oltva, a Semmelweis Egyetemen öt pozitív koronavírus-eset van az 5800 orvos és szakdolgozó között, vagyis – mint mondta – "a humánerőforráson nem fog múlni a betegek ellátása".

Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön jelentette be az üzletek és a szolgáltatások március 8-ától március 22-éig tartó bezárását, illetve szüneteltetését, továbbá az óvodák és az általános iskolák április 7-éig tartó bezárását. A koronavírus-járvány terjedésének csökkentéséért meghozott szigorításokról elmondta: az üzletek március 8-ától március 22-éig lesznek zárva, kivéve az élelmiszerboltokat, a patikákat, a drogériákat és a benzinkutakat. Március 8-ától március 22-éig minden szolgáltatás szünetel a magánegészségügy kivételével – tette hozzá.

Forrás: MTI; Kiemelt kép: PS/Horváth Péter Gyula

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.