Pesti Srácok

Nemzetközi bíróságokon támadja meg a Médiatanács döntését a Klubrádió

null

A Klubrádió bejelentése szerint hazai és nemzetközi bírósági fórumokon is támadni fogja a Médiatanács döntését, mert érvénytelennek nyilvánították a pályázatukat. A közleményükben arra is kitértek, hogy jogsértőnek találták a Médiatanács indokait.

– írták közleményükben. Úgy folytatták: a Klubrádió esetében e változásokhoz hozzáadódtak a Médiatanács "sorozatos törvénysértéseinek" súlyos gazdasági következményei, ezért néhány éven keresztül kölcsönöket is igénybe kellett vennie, hogy működési kiadásait fedezni tudja.

PestiSracok facebook image

– közölték. Hozzátették: a rádió fizetési kötelezettségeinek "folyamatosan eleget tesz, nem áll és nem is állt soha, sem csőd, sem felszámolás, sem végelszámolás, sem pedig végrehajtás alatt, nem áll fenn adótartozása sem a központi, sem a helyi adóhatóságok felé". Összegzésük szerint a rádió "gazdálkodása törvényes, ráadásul megfelel valamennyi feltételnek, amelyet a pályázati felhívás tartalmazott".A Klubrádió "nem egy banknak vagy más idegen szereplőnek", hanem a saját tulajdonosának tartozik, aki ezen követeléséről le fog mondani.

– folytatták.

– jelezték. A Klubrádió mégis "teljes biztonsággal, zavartalanul sugárzott az állami vagyon igénybevételével egészen addig, ameddig azt a Médiatanács el nem vette tőle". A földfelszíni műsorsugárzás tehát nem gazdasági nehézségek, a hallgatói támogatások bizonytalansága, hanem a Médiatanács döntéseinek eredményeként szűnt meg. A rádióműsor sugárzására alkalmas frekvencia "nem a Klubrádiónál, hanem a Médiatanácsnál van bizonytalan kezekben", a Médiatanács az, amely törvénytelenül gazdálkodik ezzel a vagyonnal – ismertették álláspontjukat. A Klubrádió szerint "láthatóvá vált, hogy az elvett frekvencia pályáztatása a kezdetektől színjáték volt", a Klubrádió esélyeit megfogalmazó nyilatkozatokkal együtt, hiszen a számviteli helyzetet leíró mérleg semmilyen összefüggésben nem áll a konkrétan benyújtott pályázattal. Felhívták a figyelmet arra, hogy a Klubrádió mérlegadatai a közhiteles nyilvántartásokból mindenki előtt ismertek, a Médiatanács pedig külön beszámoló formájában is megkapta évről évre.

– tették fel a kérdést. Mint írták: ha így tettek volna (...), azonnal lelepleződött volna a szándék, hogy a Klubrádió semmilyen körülmények között nem hagyják majd sugározni a budapesti 92,9 MHz frekvencián.

– áll a kommünikében. Közleményük zárásaként azt közölték, hogy a Klubrádió gazdálkodása a valóságban "tisztességes, átlátható és minden elemében megfelel az erkölcsi és jogi normáknak", a Médiatanács határozatát pedig "valamennyi szóba jöhető magyar és nemzetközi bírósági fórum" előtt támadni fogják.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Kovács Tamás

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.