Pesti Srácok

Putyint is beoltották koronavírus ellen

Putyint is beoltották koronavírus ellen

Megkapta a Covid-19 elleni védőoltást Vlagyimir Putyin orosz elnök – közölte kedd este Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője. A szóvivő szerint az elnök közérzete jó. Putyin hétfőn közölte, hogy kedden kívánja beoltatni magát.

A Kreml előre bejelentette, nem fogja közölni, hogy a forgalomban lévő három orosz vakcina - a Szputnyik V, az EpiVacCorona és a CoviVac - közül melyiket kapja meg az elnök. Az előzetes tájékoztatás szerint Putyin kívánságára a vakcináció nem volt nyilvános, és nem készült róla felvétel. Tatyjana Golikova miniszterelnök-helyettes a Rosszija 24 hírcsatornának azt mondta, hogy Oroszország a vakcináció jelenlegi tempója mellett várhatóan augusztusra éri el a kollektív immunitást, akkorra a tervek szerint 68,9 millió ember fogja megkapni a védőoltást. A tisztségviselő úgy vélekedett, hogy a lakosság oltásának üteme fel fog gyorsulni. Golikova azt is közölte, hogy az országban az első félévben nyolcvankilencmillió adag kétkomponensű vakcina készül el, ebből több mint tizenkét millió készletnyi Szputnyik V. Mihail Murasko egészségügyi miniszter ugyanennek a televíziónak azt mondta, hogy Oroszországban az új koronavírus-fertőzés kissé visszaszorult, de a kórházban ápolt betegek száma még mindig magas. A tárcavezető szerint jelenleg háromszáznyolcvan ezren kapnak kezelést a Covid-19 ellen, közülük százharmincezren vannak kórházban. Murasko hangsúlyozta, hogy a megbetegedés elkerülésének legbiztosabb módja a vakcináció, és oltakozásra buzdította a lakosságot. Oroszországban a kedden közzétett hivatalos adatok szerint az igazolt új fertőzöttek száma az elmúlt napon 8457-tel – ez a legalacsonyabb szám szeptember 29. óta – 4 474 610-re emelkedett. Az aktív fertőzöttek száma 290 747-re csökkent, a halálos áldozatoké 427-tel 95 818-ra, a felépülteké pedig 10 860-nal 4 088 045-re emelkedett. Oroszországban a járvány kezdete óta több mint 117,9 millió, az elmúlt napon pedig mintegy száznyolcvanháromezer laboratóriumi tesztet végeztek el. Új koronavírusos fertőzés gyanújával 482 496 embert tartanak orvosi megfigyelés alatt.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Szputnyik/Alekszej Druzsinyin

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.