Pesti Srácok

Romániában már felső korhatár nélkül alkalmazzák az AstraZeneca vakcinát

Romániában már felső korhatár nélkül alkalmazzák az AstraZeneca vakcinát

Romániában eltörölték az eddigi ötvenöt éves korhatárt, és a továbbiakban valamennyi, tizennyolcadik életévét betöltött felnőtt megkaphatja a koronavírus elleni AstraZeneca vakcinát – közölte hétfőn az oltáskampányt koordináló országos bizottság (CNCAV). Az Agerpres hírügynökség által ismertetett közlemény szerint a döntést román járványügyi szakemberek javaslatára, más európai államok tapasztalatai alapján, illetve az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlásainak figyelembevételével hozták meg.

A szaporodásra képtelenné tett adenovírust használó AstraZeneca oltása közvetíti" a sejteknek a koronavírus jellemzőit, ennek hatására a szervezet immunrendszere speciális ellenanyagot és fehérvérsejteket termel – emlékeztet a CNCAV közleménye. Az oltást két dózisban adják be, 4-12 hetes időközzel. Romániában a második, emlékeztető dózisra az első után nyolc héttel lehet időpontot foglalni az oltáskampány előjegyzési portálján. A brit-svéd AstraZeneca gyógyszeripari vállalat által kifejlesztett oltóanyagot február 15-től kezdődően alkalmazzák Romániában, eddig a 18-55 éves korosztály kaphatta meg. Romániában - az egészségügyi alkalmazottak immunizálása után - jelenleg az oltási kampány második szakasza zajlik, amelyben a 65 év felettiek, a krónikus betegek, az idősotthonok lakói és a kulcsfontosságú ágazatok dolgozói kaphatják meg a koronavírus elleni védőoltást.

Az 55 éves korhatár miatt az idősebb korosztály eddig a korábban engedélyezett Pfizer/BioNTech vagy Moderna oltást kapta. AstraZenecával főleg a társadalom számára kiemelten fontos munkát végző, illetve fokozott fertőzésveszélynek kitett foglalkoztatási csoportokat - a közigazgatásban, energiaszektorban, nemzetvédelemben, közszállításban, távközlésben, oktatásban, szállítmányozásban, élelmezésben, vízműveknél, hulladékgazdálkodásban, temetkezési vállalatoknál, és a sajtóban dolgozókat - oltották. Romániában eddig 1 millió 174 ezer ember kapott koronavírus elleni védőoltást, közülük 652 ezren mindkét adagot. AstraZenecából eddig 187 ezer adag fogyott.

Az előjegyzési portálon hetek óta kizárólag az AstraZeneca vakcinát használó oltópontoknál lehet szabad helyeket találni. Az oltásra jogosultak AstraZenecával szemben érzékelhető nagyobb bizalmatlansága egyrészt azzal magyarázható, hogy maga a gyártó - a másik két oltóanyagnál - szerényebb hatékonyságot ígért, másrészt magasabb arányban regisztráltak mellékhatásokat: míg a Pfizernél a beadott oltások 0,25, illetve a Moderna 0,19 százalékánál, addig az AstraZeneca esetében a beadott oltások 1,1 százalékánál jegyeztek fel kisebb-nagyobb panaszokat a beoltottak részéről.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Vajda János

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.