Pesti Srácok

Salvini és Meloni egyaránt a Fidesz európai képviselőcsoportjával akar közös európai parlamenti frakciót

Salvini és Meloni egyaránt a Fidesz európai képviselőcsoportjával akar közös európai parlamenti frakciót

Az olasz jobboldal pártjai, a Matteo Salvini vezette Liga és a Giorgia Meloni által vezetett Olasz Testvérek is szívesen venné a Fidesz képviselőcsoportjával közös európai parlamenti formáció létrehozását – írta az olasz sajtó vasárnap.

A La Stampa elemzése szerint Matteo Salvini közös európai parlamenti (EP-) képviselőcsoportot akar létrehozni a magyar és a lengyel párttal is. A Liga jelenleg a 2019-ben alakult Identitás és Demokrácia pártcsalád tagja, amelyhez többek között a Marine Le Pen vezette Nemzeti Tömörülés (RN) tartozik. Készen áll az együttműködésre a Giorgia Meloni vezette Olasz Testvérek (FdI) is, amely a 2009-ben született Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) képviselőcsoporthoz tartozik. Az ECR elnökévé tavaly szeptemberben Giorgia Melonit választották meg, és a pártcsoport tagja a lengyel Jog és Igazságosság (PiS) is.

– idézte Giorgia Meloni kijelentését a La Stampa. Az újság szerint az FdI elnöke arra kívánt utalni, hogy az említettek kapcsán nincsen szükség újabb EP-frakcióra. Elemzők szerint Giorgia Meloni elsősorban olasz belpolitikai szövetségesének, Matteo Salvininek kívánta üzenni, hogy a Ligának csak kopognia kell az ECR ajtaján – írta a La Stampa.

PestiSracok facebook image

Az olasz sajtóban a találgatást Orbán Viktor pénteki kijelentése indította el. A kormányfő úgy nyilatkozott, hogy új európai jobboldal felépítésében gondolkodik, miután a Fidesz képviselői távoztak az Európai Néppártból (EPP). Orbán Viktor a Matteo Salvini vezette Ligával és a lengyel miniszterelnök Mateusz Morawiecki vezette Jog és Igazságosság (PiS) párttal való kapcsolatokat emelte ki. Az Il Foglio politikai napilap elemzése szerint a jelenleg pártcsalád nélküli Orbánnak, illetve a Fidesznek Salvini és Meloni is udvarol. Az újság mégis úgy vélte, hogy Orbán Viktor saját frakcióban gondolkodik, mivel sem a Matteo Salvini képviselte Identitás és Demokrácia, sem a Giorgia Meloni vezette ECR nem bizonyul számára kényelmesnek és befogadónak – vélte az Il Foglio.

Sajtókommentárok szerint a Fidesz pozíciókeresése miatt erejét veszítette az a korábbi terv, miszerint a Liga az Európai Néppárthoz közeledhet, ahogyan ezt Matteo Salvini jobbkeze, Giancarlo Giorgetti, a Draghi-kormány jelenlegi gazdasági minisztere igyekezett előkészíteni. Matteo Salvini az utóbbi napokban elkerülte a Liga és a Fidesz közös európai frakciójára vonatkozó újságírói kérdéseket, hangsúlyozva, hogy legsürgetőbbnek most a vakcinázás megoldását tartja.

Elemzők problémának tartják Matteo Salvini és Giorgia Meloni versengését tartják az olasz jobbközép koalíción belül: a Liga csatlakozott Mario Draghi kormányához és 23 százalékos támogatottsággal rendelkezik, az Olasz Testvérek egyedüli pártként ellenzékben maradt, és támogatása 17 százalékra ugrott. A két pártnak még nem sikerült megegyezni az ősszel esedékes helyhatósági választások jelöltjeiről sem, közöttük a jobboldal következő római főpolgármester-jelöltjéről sem.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.