Pesti Srácok

Szabó Szabolcs drágának tartja a vakcinát – szerinte elég pár darab maszkot kiosztani

Szabó Szabolcs drágának tartja a vakcinát – szerinte elég pár darab maszkot kiosztani

Megdöbbenésének adott hangot a baloldali előválasztáson momentumos színekben induló Szabó Szabolcs csepeli-soroksári parlamenti képviselő azért, mert szerinte túl sokba kerül megvédeni egy-egy magyar ember életét – írta a Csepel.info.

– fakadt ki a kínai vakcinaszállítmány kapcsán a Facebook-oldalán az ex-Együtt-tag politikus, aki még egyetlenegy járványellenes intézkedést sem támogatott az Országgyűlésben. Szabó Szabolcs állítása szerint mégis mindent megtett a koronavírus-járvány ellen, ugyanis a 96 ezer fős választókerületben tavaly hatezer, többnyire egyszer használatos maszkot osztott ki. Sőt, állítása szerint egy immunológusprofesszor tájékoztatását is közvetítette – írja a Magyar Nemzet. Ennyivel szerinte le is van tudva a járvány elleni védekezés, innentől elég bírálni a kormányt. Főként azt, hogy az Orbán-kormány huszonháromezer forintot is képes adni egy magyar ember életének a megmentéséért.

PestiSracok facebook image

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.