Pesti Srácok

Szijjártó: beruházási rekordot döntött tavaly Magyarország

null

A koronavírus-járvány okozta kihívások ellenére is beruházási rekordot döntött tavaly Magyarország, mert 1494 vállalat kötelezte el magát fejlesztések mellett – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken, Győrben, ahol versenyképesség-növelő támogatási okiratot adott át a Pannon Tools Kft.-nek.

A tárcavezető hozzátette, hogy az export ismét 100 milliárd euró fölé ment, amellyel a világon a 34. legjobb teljesítményt nyújtotta Magyarország úgy, hogy lakosságszám tekintetében csak a 94. helyen áll. Emellett ma már ismét annyian dolgoznak az országban, mint a járvány előtt. Emlékeztetett, hogy a kormány minden idők "egyik legrobusztusabb" beruházási támogatási programját indította el azon vállalatok számára, amelyek vállalják, hogy nem bocsátanak el egyetlen munkavállalót sem, emellett fejlesztenek.

Elmondta, hogy a mintegy hetven embert foglalkoztató, szerszámokat és alkatrészeket gyártó Pannon Tools Kft. 125 millió forintos kapacitásnövelő beruházását a kormány 41 millió forinttal támogatja. A fejlesztés eredményeként mintegy negyven százalékkal nő a magyar családi tulajdonban lévő cég kapacitása, amely mások mellett a Rábának, az Audinak, az Alpine-nak és a Suzukinak is a beszállítója. Hozzátette, hogy a hazai fémipar teljesítménye az év első hónapjában hat százalékkal emelkedett. Szijjártó kitért arra is, hogy Győr-Moson-Sopron megyében 63 vállalat 45 milliárd forintnyi beruházást hajt végre, amellyel 14 500 ember munkahelyét védik meg.

Szijjártó Péter kiemelte: a járvány kettős – gazdasági és egészségügyi – kihívást hozott, és a kormány erre "rendkívüli választ adott", amely gazdasági szempontból működött. A miniszter elmondta, hogy Brüsszel és a baloldal is azt szerette volna, hogy a kormány segélyeket adjon, amelyről azonban bebizonyosodott az elmúlt évtizedekben, hogy bizonytalansághoz és kiszolgáltatottsághoz vezet.

PestiSracok facebook image

– mutatott rá a miniszter.

– mondta.

Fotó: Facebook

Simon Róbert Balázs, a térség fideszes országgyűlési képviselője azt hangsúlyozta, hogy a győri ipari parkban mintegy tíz ország száz cége van jelen, amelyek a város motorjai.

Dominek Ákos, a Pannon Tools Kft. cégvezetője elmondta, hogy a beruházás részeként megduplázzák az 5500 négyzetméteres gyártóterületüket. A céget 1979-ben alapították, elsősorban autóipari cégek számára készítenek szerszámokat és alkatrészeket, de orvostechnikai műszereket és épületgépészeti alkatrészeket is gyártanak.

A nyilvános céginformációs adatok szerint 2019-ben a vállalat árbevétele 1 milliárd 803 millió forint volt, 15 millió forinttal magasabb, mint 2018-ban. Ebből az exportbevétel 290 millió forint volt, amely 59 millió forinttal több, mint az azt megelőző évben. Az adózott eredmény 25 millió forint veszteséget mutatott 2019-ben, szemben a 2018-ban elért 77 millió forint nyereséggel.

Forrás: MTI; Kiemelt kép: Facebook

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.