Pesti Srácok

Telefonon és videokapcsolat keretében is beszélt egymással Orbán Viktor és Matteo Salvini

null

Matteo Salvini, az Olaszországban a kormánypártok közé tartozó, jobboldali Liga vezetője üzenetet küldött Orbán Viktor miniszterelnöknek, amelyben "a magyar nép iránti barátságot és közelségét" hangsúlyozta – közölte az olasz politikus pártja szerdán.

Matteo Salvini azt követően írta az üzenetet, hogy a Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselői bejelentették: kilépnek az Európai Néppárt (EPP) EP-képviselőcsoportjából azután, hogy a néppárti frakció elfogadta az alapszabály módosítását. A Liga késő délután azt is közölte, hogy Matteo Salvini és Orbán Viktor telefonon, videokapcsolat keretében is beszélt egymással.

– olvasható a párt közleményében. Az affaritaliani.it politikai hírportál szerint a Fidesz képviselőinek helyére a néppárti frakcióban éppen a Salvini vezette Liga pályázik, amely sajtóértesülések szerint a következő hetekben tervezi jelentkezését a képviselőcsoportba. A jobboldali Liga most az Identitás és Demokrácia képviselőcsoport tagja. A Liga a Mario Draghi vezette, nemrégiben alakult olasz koalíciós kormányhoz csatlakozva egyebek között az Európai Néppárthoz való közelítést akarta magának biztosítani, ahogyan ezt korábban Giancarlo Giorgetti, a Liga politikai tanácsadója, Salvini jobbkeze, a Draghi-kormány jelenlegi gazdasági fejlesztési minisztere hangsúlyozta. Ha a Liga csatlakozik az EPP-frakcióhoz, amelynek tagja a Silvio Berlusconi vezette Hajrá Olaszország is, akkor az Európai Néppártban az olasz képviselők lesznek többségben.

PestiSracok facebook image

Az olasz sajtó találgatása szerint a Fidesz az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) képviselőcsoportjához csatlakozhat, amelynek elnöke tavaly ősztől Giorgia Meloni, a jobboldali Olasz Testvérek (FdI) vezetője. Orbán Viktor február 25-én írt üzenetet Giorgia Meloninak, amelyben a két párt közötti együttműködést erősítette meg, miután az Olasz Testvérek nem lépett be a Draghi-kormányba, és ellenzékbe vonult.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.