Pesti Srácok

Több száz tüntetőt engedtek szabadon Mianmarban

null

Több száz, a katonai puccs elleni tüntetéseken őrizetbe vett embert engedtek el szerdán Rangunban helyszíni beszámolók szerint.

A tiltakozóknak jogi segítséget nyújtó csapat egyik tagja szerint az elengedettek közt olyanok is vannak, akiket éjszakai razziák során vettek őrizetbe vagy egyszerűen azért fogtak el, mert a demonstrációk idején az utcán voltak. A hatóságok egyelőre nem közölték hivatalosan, hány embert engedtek el. Beszámolók szerint az ország legnagyobb városában, Rangunban szerdán zárva maradtak az üzletek, eleget téve az aktivisták sztrájkfelhívásának. A "csendes sztrájk" néven meghirdetett, egynapos munkabeszüntetés nyomán kiürültek a város utcái is.

Mianmarban rendszeresek a tüntetések azóta, hogy a hadsereg február 1-jén átvette a hatalmat és őrizetbe vette Vin Mjint államfőt, az ország akkori de facto vezetőjét, a Nobel-békedíjas Aung Szan Szú Kjí államtanácsost, valamint a kormányzó Nemzeti Liga a Demokráciáért (NLD) több magas rangú tisztségviselőjét. Aung Szan Szú Kjí ellen azóta egyebek közt korrupció gyanújával vádat emeltek, és várhatóan szerdán újra kihallgatják.

A Politikai Foglyokat Támogató Egyesület (AAPP) nevű mianmari jogvédő szervezet szerint a tiltakozások kezdete óta már legalább 2000 embert tartóztattak le, a hatóság aránytalan fellépése miatt pedig legalább 270 tiltakozó halt meg, köztük egy hétéves gyerek. A junta szóvivője, Zaw Min Tun szerdai sajtótájékoztatóján a tüntetőket okolta az erőszakért, hozzátéve, hogy a biztonsági erők kilenc tagja is életét vesztette.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Maung Lonlan

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.