Pesti Srácok

Tőkés László a szolgalelkűség ellen emelt szót ünnepi beszédében

Tőkés László a szolgalelkűség ellen emelt szót ünnepi beszédében

A szolgalelkűség ellen emelt szót a nagyváradi Szacsvay Imre-szobornál elmondott ünnepi beszédében Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke. Amint felidézte: a 173 éve megfogalmazott forradalmi kiáltvány tizenkét pontjának egyike a jobbágyfelszabadítás, a másik pedig a politikai foglyok szabadon bocsátása volt. A szolgalelkűség jeleként értelmezte, hogy Romániában székely politikai foglyok sínylődnek a börtönben, és az erdélyi magyarság bukaresti politikai képviselete hallgat erről. „Ha már nem kell kardot rántanunk és vérünket ontanunk, legalább ne legyünk szolgalelkűek ott, ahol élünk" – jelentette ki Tőkés László.

Az EMNT elnöke megemlítette: a szociológusok szerint ahol jobbágyrendszer uralkodott, még száz-százötven év után is érződik a lakosság mentalitásában a jobbágyszemlélet. A politikus hangsúlyozta:

Ellenpéldaként említette, hogy a székelyeknél – akik soha nem voltak jobbágyok – a szabadság szemlélete és lelkülete tükröződik.

PestiSracok facebook image

– jelentette ki a politikus, majd hozzátette: azt várja, hogy az erdélyi magyarság Bukarestben politizáló képviselői ne haladjanak az árral, ne engedjenek a kísértésnek vagy a nyomásnak, hanem álljanak ki a szabadság, az autonómia, a magyarság jogai mellett, méltó módon a márciusi ifjakhoz és szabadságharcos elődeikhez.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?