Pesti Srácok

A társasházak lakóit sarcolja járvány idején Újpest baloldali vezetése

A társasházak lakóit sarcolja járvány idején Újpest baloldali vezetése

Az Újpesti Vagyonkezelő (UV) Zrt. levélben tájékoztatta az önkormányzat százszázalékos tulajdonában lévő társasházak lakóit, hogy a járvány idején díjemelésre számíthatnak: a 2021. áprilisi számlában már a 2021. évre érvényes új közös költségek, illetve külön szolgáltatási díjak is megjelennek – áll a levélben, amelyet Veréb László (Momentum), az UV Zrt. vezérigazgató-helyettese írt alá, és amelyről a Magyar Nemzet számolt be.

A díjemelés magyarázataként a szolgáltató azt írja, hogy a járvány kedvezőtlenül hatott a vagyonkezelő pénzügyi helyzetére, ezért „kénytelenek betervezni” a plusz kiadásokat a bérlők közös költségébe és különszolgálati díjába. Amellett, hogy a vagyonkezelő szerint a társasházak elöregedett állapota miatt jelentősen emelkedtek a karbantartási költségek és a gépészeti rendszerek cseréje is időszerű, azt is leszögezik, hogy az építőiparban bekövetkezett drasztikus drágulás a fejlesztések költségeire is hatással van. A levél arról is beszámol, hogy a társasház biztosítását is úgymond aktualizálták, amely által az értékkövetés és fedezetbővítés a díjak további emelkedését vonja maga után.

A lap megkereste Bartók Bélát, a Fidesz újpesti szervezetének elnökét, aki azt mondta: a vagyonkezelő magyarázata azért érdekes, mert az UV Zrt. 2019-ben négyszázmillió forintos nyereséget könyvelhetett el, a 2020-as évre pedig hasonló mértékű nyereséggel számolhatnak.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Facebook

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.