Pesti Srácok

A visegrádi országok ismét Európa gazdasági motorjai lehetnek

A visegrádi országok ismét Európa gazdasági motorjai lehetnek

A cél az, hogy ahogyan a járvány kitörése előtt, úgy annak legyőzése után is a V4-ek közössége legyen Európa gazdasági motorja – jelentette ki Varga Mihály a V4-es pénzügyminiszterek videós tanácskozását követően. A politikus felhívta a figyelmet arra is, hogy az új uniós saját forrás nem róhat további terhet a nemzeti költségvetésekre és tiszteletben kell tartania a tagállamok adóügyi szuverenitását.

A pénzügyminiszter hangsúlyozta: a Visegrádi Együttműködés (V4) országai a gazdaság újraindítását, a költségvetési fegyelemhez való visszatérést, valamint a munkahelyvédelmet célzó törekvésekben is egyetértenek. A tárcavezető a koronavírus-válság következményeinek enyhítésére szolgáló Helyreállítási és Ellenálló-képességi Eszközzel (RRF) kapcsolatban elmondta: szlovák, cseh, valamint lengyel kollégájával megállapították, hogy hasonló kihívásokkal néznek szembe az országok a tervezés, illetve az Európai Bizottsággal történő tárgyalások során. Hozzátette: a V4 országok terveikben hasonló területekre koncentrálnak, az oktatás, az egészségügy fejlesztése, a zöld átállás, a digitalizáció, a közlekedés, valamint a munkahelyteremtés finanszírozása mind a négy ország tervezetében hangsúlyos.

A tanácskozáson részt vevők beszámoltak az országok költségvetési helyzetéről, valamint egyeztettek azokról az új saját forrásokról, amelyekről az Európai Bizottság javaslata 2021 első fél évében várható. Ezzel kapcsolatban Varga Mihály megerősítette a magyar álláspontot: az új uniós saját forrás nem róhat további terhet a nemzeti költségvetésekre és tiszteletben kell tartania a tagállamok adóügyi szuverenitását. A megbeszélésen a miniszterek megvitatták annak az uniós rendelettervezetnek a részleteit is, amely körülírja majd a környezetileg fenntartható gazdasági tevékenység fogalmát. Közös levélben fogalmazták meg aggályaikat az Európai Bizottság felé, miszerint a nukleáris energiát nem tartalmazza a tervezet és nem ismeri el a földgáz klímasemleges gazdaságba történő átmenetben játszott szerepét.

Lengyelország július 1-én vette át a V4 soros elnökségét. Az időszak kiemelt feladata a koronavírus által kiváltott gazdasági válság hatásainak felszámolása, az EU-s kezdeményezések és döntések közös megvitatása, valamint a régió érdekeinek hatékony képviselete. Magyarország idén júliusban veszi át az elnökséget Lengyelországtól.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.