Pesti Srácok

Bejelentette kétezer milliárd dolláros fejlesztési csomagját Joe Biden

Bejelentette kétezer milliárd dolláros fejlesztési csomagját Joe Biden

A legnagyobb munkahelyteremtő beruházás a második világháború óta – így jellemezte szerdán, a pennsylvaniai Pittsburgh-ben Joe Biden amerikai elnök azt a kétezer milliárd dolláros gazdasági csomagot, amelynek fő célja az infrastruktúra fejlesztése és az éghajlatváltozás elleni küzdelem.

– fogalmazott Biden. Az elnök szerint a gazdasági csomag egy olyan mértékű befektetés, amely egyszer történik meg egy generáció életében és csak az évtizedekkel ezelőtti autópályarendszer-építéshez és az űrversenyhez fogható. Biden azt mondta: bízik abban, hogy az ország "meg tudja valósítani" ezt a tervet, amelynek első része a munkahelyekről, a második pedig az amerikai családokról szól.

PestiSracok facebook image

– mondta az elnök, aki azt is bejelentette, hogy a csomag másik részéről néhány hét múlva beszélni fog. Az amerikai foglalkoztatási terv lényege, hogy korszerűsíti a közlekedési infrastruktúrát, az utakat, a hidakat és a repülőtereket.

– fogalmazott az elnök.

A Fehér Ház tájékoztatása szerint a csomag részeként többek között 621 milliárd dollárt költenének az utak és hidak felújítására, tömegközlekedésre, elektromos töltőállomások telepítésére és egyéb közlekedési infrastruktúra fejlesztésre. További 111 milliárd dollárt szánnak a főbb vízvezetékek cseréjére és a csatornahálózat korszerűsítésére. A szélessávú internetet 100 milliárd dollárért juttatnák el az ország minden részébe és szintén 100 milliárd dollárból korszerűsítenék az elektromos hálózatot. Ugyancsak 100 milliárd dollárt irányoz elő a csomag új állami iskolák építésére és a meglévő épületek felújítására.

Biden a csomag finanszírozásával kapcsolatban bejelentette, hogy a társasági adó mértékét 21-ről 28 százalékra fogják emelni. Az elnök szerint "senki nem panaszkodhat emiatt, mert az adókulcs még így is alacsonyabb lesz, mint a második világháború és 2017 között volt". Hozzátette: ez az egy tétel 15 milliárd dollárnyi többletbevételt eredményez 15 év alatt. Ezen kívül egy úgynevezett globális minimumadót is megállapítanának, amelynek mértéke 21 százalék lenne. Ezzel az intézkedéssel azt próbálják megakadályozni, hogy a vállalatok az adózás elkerülése érdekében a nyereséget külföldre tereljék. Az adótörvényt is megváltoztatnák, hogy az amerikai vállalatok ne egyesülhessenek külföldi vállalkozásokkal, és ne kerülhessék el az adózást azzal, hogy székhelyüket egy adóparadicsomba költöztetik. Biden arra kérte a republikánusokat és az üzleti szféra képviselőit, hogy csatlakozzanak hozzá és tárgyaljanak a törvényjavaslatról.

– mondta az elnök. Joe Biden szerint a pillanatnyi politikai megosztottság nem akadályozhatja meg, hogy helyesen cselekedjenek a jövő érdekében.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Consolidated News Photos/Ken Cedeno

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.