Pesti Srácok

Egység a bajban – Az egész város összefogott a háztűzben megözvegyült apáért és gyerekeiért

Egység a bajban – Az egész város összefogott a háztűzben megözvegyült apáért és gyerekeiért
Budapest, 2016. december 19. Tûzoltók a fõváros XVIII. kerületében a Bocskai utcában, ahol teljes terjedelmében égett egy négyszintes, körülbelül kétszázötven négyzetméter alapterületû családi ház felsõ két szintje 2016. december 18-án. Az eset során senki sem sérült meg MTI Fotó: Mihádák Zoltán

Március 16-án kora este égett le egy érdi család háza, a bent lévő 40 éves anya már nem tudott kimenekülni. Amikor megtalálták, eszméletlen volt, és bár a mentők újraélesztették, néhány órával később meghalt a kórházban. A háztűzben megözvegyült apának és négy gyerekének gyűjtést indítottak a városban.

A tűzben a család minden vagyona odalett, most rokonoknál laknak. Az egyik szoba teljesen kiégett, a többit a füst és a korom tette tönkre, az épület lakhatatlan. A családért az egész város összefogott. Az iskola, ahol a gyerekek tanulnak, gyűjtést szervezett, és magánemberek, vállalkozók is a segítségükre siettek, akárcsak az önkormányzat. Egy vállalkozó azt ígérte, ingyen újjáépíti a házat, az építőanyag-kereskedések pedig ingyen odaadják a szükséges anyagokat. Ha minden a tervek szerint halad, két hónapon belül visszaköltözhetnek a házba. A polgármester, Csőzik László azt mondta, öröm látni, hogy egy ilyen nehéz helyzetben hogyan fog össze az egész város – írja az Index.

Forrás: Index; Fotó: MTI/Mihádák Zoltán (illusztráció)

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat 2025 május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.