Pesti Srácok

Falnak csapódott egy rendőrök elől menekülő embercsempész Mélykúton

Falnak csapódott egy rendőrök elől menekülő embercsempész Mélykúton

Olaszországból lopott Mercedesszel menekült a rendőrök elől péntek hajnalban egy embercsempész. Mélykútig jutott, ahol egy ház falának csapódott, a sofőr és utasai is kórházba kerültek. A rendőri intézkedés során kiderült, hogy az ukrán sofőr a személygépkocsiban négy – magukat afgán állampolgárnak valló – illegális migránst szállított, akiket Magyarországon keresztül Nyugat-Európába akart juttatni – írta meg a police.hu.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság járőrei 2021. április 2-án hajnalban az 55-ös számú főúton ellenőrzés alá akartak vonni egy Mercedest és a benne utazó személyeket. A járművezető azonban a rendőri karjelzés ellenére nem állt meg, ezért az egyenruhások követni kezdték, amelynek során az autós Mélykút belterületén nekiütközött egy ház falának. Az intézkedés során kiderült, hogy az ukrán sofőr a személykocsiban négy – magukat afgán állampolgárnak valló – illegális migránst szállított, akiket Magyarországon keresztül Nyugat-Európába akart juttatni. A rendőrök azt is megállapították, hogy a Mercedest az olasz hatóságok lopás miatt körözik, így azt a nyomozók lefoglalták. Az ukrán férfi ellen a megyei főkapitányság migrációs ügyek osztályának munkatársai embercsempészés bűntettének gyanúja miatt nyomozást indítottak. A rendőrök vizsgálják a baleset körülményeit, illetve azt is, hogy került a lopott jármű a férfihez. Mivel a balesetben a sofőr és utasai megsérültek, mindannyiukat kórházba szállították.

Forrás/fotó: police.hu

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.