Pesti Srácok

Felmentették tisztségéből a román egészségügyi minisztert

null

A román miniszterelnök kérésére felmentette szerdán Vlad Voiculescu egészségügyi minisztert Klaus Iohannis államfő, miután a tárca előző napon tudta nélkül módosította a települések vesztegzár alá helyezésének feltételeit. Román médiaértesülések szerint az USR-PLUS pártszövetség nem ért egyet a miniszter leváltásával, az intézkedés ezért súlyos válságba sodorhatja a bukaresti jobbközép kormánykoalíciót, amelyben a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) is részt vesz.

Florin Cîțu kormányfő javaslata szerint a tisztség betöltéséig Dan Barna miniszterelnök-helyettes venné át az egészségügyi tárca irányítását. A jobbközép koalíciós kormányt vezető liberális miniszterelnök közölte: az egészségügyi tárca rendeletét aláíró Adreea Moldovant leváltotta államtitkári tisztségéből. A hírtelevíziók azt állítják, hogy a rendelet kiadásáról – amelynek alapján akár Bukarestet is vesztegzár alá kellene helyezni a közelgő ortodox húsvét idején – mind a járványügyi operatív törzset (CNSU) is elnöklő Florin Cîțu kormányfő, mind pedig a CNSU döntéseit a nyilvánosság felé kommunikáló Raed Arafat katasztrófavédelmi államtitkár csak a hivatalos közlönyből értesült.

Voiculescu egészségügyi miniszter döntései és nyilatkozatai már többször okoztak vitát a nagyobbik koalíciós partnerrel, a jobbközép Nemzeti Liberális Párttal (PNL). Voiculescu március elején az oltáskampány érzékeny – a fegyveres testületekre is kiterjedő – adatainak közlésével keltett médiavihart, és váltotta ki a liberális koalíciós partnerek rosszallását. Az általa közzétett információkból egy tényfeltáró lap kimutatta, hogy Romániában több mint hétezren kaptak soron kívül koronavírus elleni oltást, köztük a nemzetbiztonsági és igazságszolgáltatási intézmények több mint ötszáz alkalmazottja.

Közben a PNL és a párt éléről államfővé választott Iohannis is Voiculescut tette felelőssé azért, hogy a koronavírus-járvány tavaszi, harmadik hulláma felkészületlenül találta az országot, és a Covid-kórházakban folyamatos helyhiány volt az intenzív terápiás osztályokon. Az intenzív terápiás ágyak számával kapcsolatban ráadásul a miniszterelnökkel is ellentmondásba keveredett: Cîțu vasárnap azt mondta, országszerte már csak hat szabad ágy van, Voiculescu viszont folyamatosan arról beszélt, hogy a kórházak jelentései szerint számuk meghaladja a százat.

PestiSracok facebook image

Romániában közben egymást érik a tragédiák a Covid-kórházakban: hétfőn három beteg meghalt, amikor oxigénellátás nélkül maradt a bukaresti Victor Babes járványkórház udvarán mobil konténerben kialakított intenzív terápiás Covid-részleg. Januárban a bukaresti Matei Bals járványkórházban tűz ütött ki és négy beteg meghalt, tavaly novemberben pedig tíz páciens vesztette életét a moldvai Karácsonkőn, amikor kigyulladt két intenzív terápiás kórterem.

Voiculescu bűnlajstromát tetézi a PNL szerint az is, hogy pénteken botrány lett a Covid-kórházzá nyilvánított, egyébként félig üres Foisor ortopédiai kórház kiürítéséből, mert az épület felszabadítását – a begipszelt, infúzióra kötött páciensek áthelyezését vagy hazaküldését – a járványügyi korlátozások ellen tüntető hangoskodók a csendőrökkel dulakodva próbálták megakadályozni. A PNL-ben több tisztségviselő is a folyamatosan sajtóbotrányok főszereplőjévé váló Voiculescu leváltását szorgalmazta, de eddig Ludovic Orban PNL-elnök azt mondta: az USR-PLUS-os koalíciós kollégák kizárólagos felelőssége, ha meg akarják tartani tisztségében Voiculescut. Kedden Kelemen Hunor, az RMDSZ-elnöke – az újabb, emberéleteket követelő kórháztragédiára utalva – úgy vélekedett: három hónap alatt a rossz állapotban lévő egészségügyi infrastruktúrával nem lehet csodákat tenni, de Voiculescunak a válságos helyzetekben nagyobb empátiával kellene kommunikálnia. A szerdára meghirdetett bukaresti kormányülést elnapolták.

Forrás: MTI; Fotó: Hírmondó.ro

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.