Pesti Srácok

Ferenc pápa a közjót szolgáló pénzügyi politikát szorgalmazott a járvány utáni világ számára

Ferenc pápa a közjót szolgáló pénzügyi politikát szorgalmazott a járvány utáni világ számára

A piaci érdekvédelem helyett szolidaritást szorgalmazott a pénzügyi politikában is Ferenc pápa a Világbank és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) tavaszi találkozója résztvevőinek címzett levelében, amit a Vatikán csütörtökön közölt. Ferenc pápa a két nemzetközi szervezet közös tavaszi találkozója alkalmából küldött angol és spanyol nyelvű üzenetet. A Világbank és a Nemzetközi Valutaalap képviselői egészen vasárnapig interneten egyeztetnek többek között a pandémia-intézkedésekről.

A katolikus egyházfő az új koronavírus-járvány miatti válsághelyzet súlyosságát hangsúlyozva kijelentette, hogy a pandémia utáni világban olyan pénzügyi politikára van szükség, amely a közös jót szolgálja, a sérülékenyebbek és kirekesztettek kerülnek a középpontba, és bolygónk, amely közös otthonunk, megfelelő gondoskodásban részesül. Ferenc pápa úgy vélte, a járvány utáni időszakban nem lehet visszatérni a megszokott egyenlőtlen és fenntarthatatlan gazdasági és társadalmi modellhez, amelyben a világnépesség törpe kisebbsége birtokolja a világ gazdagságának felét. A pápa receptként javasolta, hogy a közpénzeket a közjóra használják fel.

– olvasható az üzenetben. A katolikus egyházfő szolidáris, a közösségeket és egyéneket segítő pénzügyi megoldásokat sürgetett. Emlékeztetett, hogy senki sem tud egyedül megmenekülni, és ha jobb, emberibb, szolidárisabb világgal akarunk kikerülni a jelenlegi helyzetből, új és kreatív társadalmi, politikai, gazdasági részvételi formákra van szükség, amelyek érzékenyek a szegények kiáltására. Ferenc pápa arra kérte a Világbank és az IMF szakértőit, hogy az emberek közötti találkozások kultúráját kövessék. A globális szolidaritás jegyében a szegényebb országok adósságának jelentős csökkentését sürgette. Úgy vélte, ugyanez vonatkozik a világ gazdagabb északi és szegényebb déli része közötti ökológiai különbségre is, amelyre megoldásként javasolta, hogy az előbbiek támogassák a fejlődő térségek környezetvédelmi beruházásait a megújuló energiaforrások használatának erősítésével. Ferenc pápa szolidaritást kért a vakcinákhoz való hozzáférés terén is, ahogy már húsvétvasárnapi üzenetében is a nemzetközi közösség elkötelezettségét szorgalmazta az oltóanyagokhoz való hozzáférés biztosításában a társadalom szegényebb rétegei, valamint a szegényebb államok számára is.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Vatikáni média

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.